
Újságírókat fenyegetett, távoznia kell a közéletből a Tisza Párt politikusának
Navracsics Tibor szerint azért fontos kezdeményezés a program, mert a demokrácia az egyetlen olyan politikai rendszer, amely létéhez megköveteli, hogy polgárai aktívan működtessék, részt vegyenek a választásokon, aktívan kifejezzék akaratukat vagy egyesületeket hozzanak létre. Ezeket a készségeket tanulni kell, a fiataloknak szóló program pedig ehhez a tanulási folyamathoz járul hozzá - mondta a miniszter.
Navracsics Tibor kiemelte: a rendezvény azzal, hogy különböző nemzetek fiataljainak találkozási pontot jelent, hozzájárul az EU valódi közösséggé válásához, ahol a fiatalok beszélgethetnek egymással, és olyan közösségek jöhetnek létre, amelyek a jövőben stabilabbá tehetik az európai együttműködést.

Kép forrása: MTI/Krizsán Csaba
Kitért arra is, hogy Veszprémet 2023-ban Európa kulturális fővárosaként nagyobb figyelem övezi. Ez pedig nemcsak a kulturális életre vonatkozik, hanem arra is, amit a város hozzá kíván tenni az uniós közösségekhez. Ennek jó példája a háromnapos rendezvény - jegyezte meg.
Porga Gyula (Fidesz-KDNP), Veszprém polgármestere az Európa kulturális fővárosa (EKF) programot az EU egyik legsikeresebb kezdeményezésének nevezte. Arról is beszélt, Veszprém nem egyedül, hanem a Bakony és Balaton régió 116 más településével közösen indult a címért. Hangsúlyozta, az EKF-programra Veszprém térség-, illetve városfejlesztési eszközként tekint.
A rendezvény kezdetén részt vevő fiatalokat videóüzenetben köszöntötte Roberta Metsola, az Európai Parlament (EP) elnöke valamint Ottmar Karas, az EP első alelnöke. A megnyitón felszólalt Lővei Andrea, az EP Magyarországi Kapcsolattartó Irodájának vezetője, aki a programot ismertette, Johan Sigroth svéd nagykövet-helyettes, aki országa uniós elnökségének célkitűzéseiről beszélt, illetve Stephen Clark, az EP Kommunikációs Főigazgatóságának igazgatója, aki az európai értékekről és a demokrácia jelentőségéről szólt a fiatalokhoz, buzdítva őket az európai parlamenti választásokon való részvételre.

Kép forrása: MTI/Krizsán Csaba
A megnyitót követően a fiataloknak lehetőségük nyílt találkozni a miniszterrel és a nagykövet-helyettessel, délután pedig kerekasztal-beszélgetés várja őket EP-képviselőkkel. A szervezők tájékoztatása szerint az Európai Parlament budapesti, bécsi, ljubljanai, pozsonyi és zágrábi kapcsolattartó irodái közös szervezésben rendezik meg az Európai Parlament Nagykövet Iskola program határokon átnyúló ifjúsági rendezvényét csütörtöktől szombatig Veszprémben.
Ezen mintegy 250, 16-19 éves középiskolás fiatal és tanáraik, valamint az EP önkéntes közösségének tagjai vesznek részt Magyarországról, Ausztriából, Horvátországból, Szlovákiából és Szlovéniából.
A találkozó témái között szerepel az ifjúság és Európa jövője, a klímasemlegesség és az EU előtt álló kihívások a fiatalok szemszögéből nézve - közölte az MTI.

Újságírókat fenyegetett, távoznia kell a közéletből a Tisza Párt politikusának

Kéri László korábban a baloldal szekerét tolta, most a Tisza Párt sikeréért dolgozik

Így buliznak a gazdag ukrán hadkötelesek - bemutatta filmjét Ábrahám Róbert

Vitályos Eszter: Békés, áldott ünnepeket Magyarország!

Újra bebizonyosodott, a bukott baloldal a Tisza farvizén térne vissza a hatalomba

Orbán Viktor: itthon minden tervünket végrehajtottuk

Orbán Viktor: a háborús veszély nem múlt el

Orbán Viktor: két út áll előttünk

Erdély Hazavár: Erdélyből nemcsak elindulni lehet, ide mindig haza lehet érkezni!

Baloldali hisztériakeltés az utakon, holott még a fuvarozók 1 százaléka sem tüntet

Frei Tamás szerint Ukrajnának engednie kell, ha véget akar vetni a háborúnak

Orbán Balázs: Az európai vezetők többé nem a béke feltételeit keresik