
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Szergej Csemezov a Ria Novosztyi orosz állami hírügynökségnek adott interjúban kijelentette, hogy befejeződött a 2Sz35 Koalicija-SzV új önjáró tüzérségi egységek tesztelése, és már megkezdődött a sorozatgyártásuk. Az első kísérleti tételt 2023 végéig leszállítják - írta az MTI.
Úgy gondolom, hogy hamarosan megjelennek ott (az északi katonai körzetben), mivel az ilyen osztályú önjáró lövegekre azért van szükség, hogy a lőtávolság tekintetében előnyt biztosítsanak a nyugati tüzérségi típusokkal szemben
- hangoztatta Csemezov.
Vlagyimir Putyin orosz elnök 2021-ben az orosz Északi Flotta státuszát, amelynek felelősségi zónája főként az orosz Északi-sarkvidék volt, északi katonai körzetre változtatta, és ebbe bevonta a Finnországgal és Norvégiával közös határral rendelkező Murmanszki területet is.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Moszkva azzal vádolja a "kollektív Nyugatot", hogy helyettesítő erők által megvívott, áttételes háborút folytat Oroszország ellen. Egyben arra figyelmeztetett, hogy Moszkva Finnországnak az Egyesült Államok vezette NATO-szövetséghez való csatlakozását követően erőket fog felvonultatni nyugati határainál.
Korábban, decemberben az orosz TASZSZ állami hírügynökség arról számolt be, hogy a Koalicija önjáró löveget már bevetették az ukrajnai fronton.
A beszámoló szerint a fegyver önjáró, 70 kilométeres hatótávolságú, 152 mm kaliberű, modern 2A88-as ágyúval van felszerelve, amely percenként több mint tíz lövést képes leadni, amiben célkiválasztási és navigációs folyamatokat automatizáló modern rendszer segíti - írta a TASZSZ.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott