
Elhunyt Kiss Gábor - Megrendítő veszteség érte a villányi borvidéket
Az idegsejtek hatékonyságromlása okozza a mozgás és gondolkodás lassulását öregkorban – véli a Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ (HCEMM) szegedi Neuron Fiziológia és Terápia kutatócsoportja az MTI-hez korábban eljuttatott közleményében.
A tények megállapítására alkalmas vizsgálatokat a Szegedi Tudományegyetem és a HCEMM közötti együttműködés tette lehetővé: a kutatók élő emberi idegsejtekhez juthattak olyan betegek hozzájárulásával, akiken sérülés vagy betegség miatt agyműtétet hajtottak végre. Ilyenkor egy kevés sértetlen idegszövetet is eltávolítanak.
A mi eredményeink a világon az elsők között számolnak be öregedéssel kapcsolatos változásokról az agykérgi idegsejteknek ebben a típusában, ráadásul a száznál is több minta széles korcsoportot fed le. Egyedülálló bepillantást nyertünk abba, mi történik az öregedés folyamán az emberi agyban, nem pedig laboratóriumi állatokban
– hangsúlyozta Karri Lamsa, a kutatócsoport vezetője.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Az agykéregben található „gyorsan tüzelő” interneuronok ugyanis az idegsejtek egy gyakori és fontos típusát jelentik, amelyek a többi idegsejt működését egy hálózattá kapcsolják össze. Ritmikus aktivitásuk kulcsszerepet játszik az érzékelésben, az összetett mozgásban és a tanulásban is.
A kutatók azt figyelték meg, hogy az öregedés folyamán az idegsejtek által létrehozott elektromos jelek lassulnak és gyengülnek, ez pedig közvetlen kiváltó oka lehet az időskori teljesítményromlásnak.
Egész életünkben azokkal az idegsejtekkel dolgozik az agyunk, amelyekkel születtünk. Az agyunkban a legtöbb idegsejt egykorú velünk, életünk folyamán újakra már nem igazán teszünk szert, szóval csodálatos, hogy még akár nyolcvan év után is megfelelően működnek. Egészséges öregedés esetén a változások aprók, de lényegesek, csökkentik az idegsejtek elektromos aktivitását
– állítja Karri Lamsa.
Kapcsolódó tartalmak:

Elhunyt Kiss Gábor - Megrendítő veszteség érte a villányi borvidéket

Rendkívüli műsorváltozás a TV 2-n, így tiszteleg a csatorna

Mit üzen ezzel a sejtelmes képpel Mikes Anna? - Egyre nagyobb a találgatás

Soha nem látott aukciós rekord született Magyarországon

Karácsonyi klippel debütált a Tények műsorvezetője, Szentpéteri Eszter

„Nem voltam szép gyerek” – Tilla gyerekkori fotójával üzent

„Hat éve újra megszülettem” – Tóth Gabi megrázó vallomása kislányáról

56 évesen is ultraszexi szettben Jennifer Lopez, újra bizonyította, a kor neki csak egy szám

Tűzoltóautó érkezett a Róna utcába, kiürült a stúdió

Dráma a stúdióban, a Szerencselány elutasította a TV 2 műsorának ajánlatát

Végleg búcsút int a színpadtól a magyar zeneipar ikonikus szerelmespárja

Álomotthonát keresi a Szerencselány, a Lakásvadászok segítségét kérte