
Kormányszóvivő: Brüsszel Ukrajnáért háromszorosára is emelné a magyar családok rezsijét
– Konnektivitás, így hívjuk az összeköttetésekre és együttműködésre épülő gazdaságpolitikánkat kelet és nyugat felé is – mutatott rá Menczer Tamás a közösségi oldalán közzétett videójában.
A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója emlékeztetett: idén olyan óriásberuházások kezdik el a munkájukat és a termelést, mint a nyugati BMW vagy keletről a BYD, amely a világ legnagyobb elektromosautó-gyára, valamint a Mercedes is előkészíti a beruházása következő fázisát.
Ezek a beruházások százalékokat fognak hozzátenni a magyar GDP növekedéséhez – jelentette ki Menczer Tamás. Hozzátette: az idei évben az államadósságunk kamatterhei is jelentős mértékben csökkennek.
Ezeknek és a gazdaságpolitikának, valamint a külgazdasági politikának is köszönhetően fejlődni fog a magyar gazdaság – jelentette ki a kommunikációs igazgató. Erre szerinte annak is nagy hatása van, hogy egymillió munkahellyel van több most, mint 2010-ben.
Azt szoktuk mondani, és nem ok nélkül, hogy az ellenfeleinknek, a balliberális, baloldali és diszkóliberális figuráknak csak saját maguk fontosak, saját érdekeikkel foglalkoznak, meg a brüsszeli megbízóik érdekeivel
– emelte ki Menczer Tamás. Rámutatott: a kormány inkább az országgal foglalkozik, mert Magyarország az első, ezt mindenki láthatja és látni fogja az idei évben is.
Forrás: Magyar Nemzet

Kormányszóvivő: Brüsszel Ukrajnáért háromszorosára is emelné a magyar családok rezsijét

Czepek Gábor: a rezsistop minden fogyasztóra azonos feltételekkel vonatkozik

Dömötör Csaba: a Fidesz EP-delegációja a Mercosur-megállapodást ellenző módosító indítványt nyújt be

Volt lengyel igazságügyminiszter: Magyar Péter a globalisták jelöltje, semmi jót nem hozna Magyarországnak a győzelme

Szijjártó Péter megmondta, kinek a győzelmével fog végződni az ukrajnai háború

A Tiszából kiugrott szakértő: adóemelésekre és megszorításokra készül a Tisza, de ezt a választásokig el akarják titkolni

A tiszások az adóemelések, megszorítások miatt bujkálnak, az ellenzéki lap is meglepődött

Nacsa Lőrinc: a baloldalnak semmi nem elég

Magyar Péter egyik főembere Afrikából hozna Magyarországra migránsokat

Brüsszel útja rezsiválságba vezet, a magyar út a nyugodt és fizethető világba

Kész a terv az európai csapatok bevetésére Ukrajnában, katonai bázisokat is építenének

Menekülésbe fordult a kampányolás: a Tisza jelöltje elrohant a kényes kérdések elől - videó