
Orbán Viktor: az ukrán olajblokádot a magyaroknak kell letörniük, Brüsszel az ukránok oldalán áll
Nagy Márton kiemelte, a magyar gazdaságban rövid távon a legnagyobb kihívás az infláció, mert "sosem nyugszik, jön vissza".
Rámutatott, hogy januárban az infláció 5,5 százalék, az élelmiszerinfláció pedig 6 százalék volt, ráadásul utóbbi további emelkedését mérték februárban. Ezért az élelmiszerinflációval foglalkozni kell - mondta.
Nagy Márton közölte, a kormány a helyzet kezelésére egy három lépésből álló akciótervet jelentett be: önkéntes árkorlátozás, haszonkulcs korlátozása, és a hatósági árak visszavezetése, amely a legerősebb lépés és még messze van.
A kiskereskedelmi boltokkal folytatott pénteki tárgyalásról elmondta, hogy a hat nagy lánc közül kettő adott értékelhető vállalást, ami az élelmiszerárak leszorításának irányába mutat.
A miniszter hangsúlyozta, hogy az árnövelőkkel szemben fel kell lépni.

MTI/Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Orbán Viktor: az ukrán olajblokádot a magyaroknak kell letörniük, Brüsszel az ukránok oldalán áll

„A kis **banc megerőszakolta a mi szeretett miniszterelnökünket” – gyerekek előtt, vállalhatatlanul viccelődött a tiszás jelölt

A tiszás politikusok már a saját szavazóik előtt is egyre kínosabbak

Nem sűrűn nyilatkoznak a Tisza jelöltjei, de ha megszólalnak, nincs benne sok köszönet - videó

Ha Brüsszelen, az ukránokon és a Tisza Párton múlna, Magyarországon is kilőne az üzemanyag ára és a rezsiköltség a kormány szerint

Hidvéghi: a kormány április 8-ig meghosszabbítja a nemzeti petíció határidejét

Növekedett a Fidesz előnye

Szijjártó Péter: Brüsszel és Ukrajna tovább szórakoznak a Barátság kőolajvezeték megindításával

A britek is reagáltak Orbán Viktor interjújára

Orbán Viktor: Csak nemzeti egységgel lehet kimaradni a háborúból, újítsuk meg április 12-én a háborúellenes szövetségünket

Gulyás Gergely: Nagy bajban lennének a dunaújvárosiak, ha Nagy Ervinnek kellene megoldani a problémáikat

Dömötör Csaba: jöhet a „Facebook-blokád”, az EU aktiválta a rendszert, amellyel korlátozni tudja a közösségi média tartalmait a magyar választás előtt