Nagy Márton: Európa egyik legdinamikusabban növekvő gazdasága lett a magyar

2023 nem lesz könnyű, de a kormány mindent meg fog tenni a magyar gazdaság és vállalkozások védelméért – mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter vasárnapi videónyilatkozatában.

Nagy Márton a kormány hivatalos közösségi oldalán vasárnap hangsúlyozta, hogy 2010 óta Magyarország gazdasági fordulatot hajtott végre. A baloldal elhibázott gazdaságpolitikája után a nemzeti kormány növekedési pályára állította a magyar gazdaságot. Európa egyik legdinamikusabban növekvő gazdasága lett a magyar, amely még a járványnak is ellenállt az eredményes válságkezelésnek köszönhetően.

„A háború és a szankciók azonban teljes egészében felforgatták a gazdaságot, és veszélyeztetik mindazt, amit eddig elértünk. A szankciók ugyanis az egekbe lökték az energiaárakat, a beszerzési árakat és az inflációt is, amely soha nem látott kihívás elé állított minden gazdasági szereplőt. Ma már látható, hogy a szankciók falnak vezették, befékezték az európai gazdaságot. A kormány gazdaságvédelmi intézkedéseinek köszönhetően azonban sikerült megvédenünk a növekedést. 2022-ben a magyar gazdaság 5 százalék közelében növekedhet. 2023-ban is az a célunk, hogy a családok és a teljes foglalkoztatás megvédésével egyidejűleg elkerüljük a recessziót, és a nehéz helyzet ellenére is tovább folytassuk a növekedést” – részletezte a gazdasságfejlesztési miniszter a videóban.


Kiemelte, hogy az alapokat már leraktuk, több mint 2000 milliárdos védvonalat hoztunk létre, a vállalkozások megvédése érdekében olcsó, államilag támogatott hitelekkel, célzott támogatásokkal, a kamatstop kiterjesztésével.

„Itt azonban nem állunk meg! Fenntartható és 21. századi gazdaságot kell létrehoznunk, amelynek alapja egy új iparpolitika. Hatékonnyá és fenntarhatóvá kell alakítani a vállalkozások működését, csökkentve az energiafüggőségüket, különösen a hazai tőke megerősítésével. Tovább kell növelnünk a versenyképességet és csökkenteni a vállalkozások adminisztrációs terheit” – tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy végezetük biztosítani kell a magyar gazdaság működéséhez szükséges energiaellátást, és újra kell gondolni a stratégiai ágazatok rendszerét.

„2023 nem lesz könnyű. Abban biztosak lehetünk, hogy a kormány mindent meg fog tenni a magyar gazdaság és vállalkozások védelméért” – emelte ki zárásként.

A címlapfotó illusztráció (MTI)

2023. január 02. 10:21
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint kihívójáé – ismertette legújabb felmérésé...
Magyarországon a kormány egyedülálló családtámogatási rendszert épített ki az elmúlt években, több mint harmincféle ...
Fontos látogatáson vesz részt a magyar miniszterelnök hétfőn. Orbán Viktor XIV. Leó pápával és Giorgia Meloni olasz ...
Ha az Európai Unió Putyin letartóztatásáról beszél, azzal nem lehet véget vetni az orosz–ukrán háborúnak. Területi e...
A kormány 2022 óta közismerten békepárti – közölte a Fidesz frakcióvezetője, miután Alföldi Róbert bejegyzésben bírá...
MEGHALTAK - Meghalt két magyar férfi, amikor egy részeg sofőr hátulról az autójuknak csapódott az A9-es autópályán A...