A vg.hu-n megjelent cikkben a miniszter felidézte, hogy januárban 25,7, februárban 25,4, márciusban pedig 25,2 százalék volt az infláció, "a javulás tehát mérsékelt, de folyamatos és trendszerű".
Megjegyezte, hogy a kabinet a szankciók sújtotta gazdasági helyzetben is világos célokat fogalmazott meg: megvédik a családokat, a nyugdíjasokat, a teljes foglalkoztatottságot és a rezsicsökkentést az átlagfogyasztás erejéig. Emellett az idén kivédik a recessziót és az év végére egyszámjegyűre szorítják le az inflációt - tette hozzá.
Felhívta a figyelmet arra, hogy az áruházláncok ma már egymásra licitálva jelentik be az árcsökkentéseket, ami egyre inkább megjelenik az adatokban is.
Szerinte részben ennek, részben pedig a kínálati oldal korrekciójának köszönhetően mérséklődött márciusban tovább az élelmiszerárak növekedése.
Decemberben az élelmiszerárak éves alapon még 44,8 százalékkal emelkedtek, ez januárban 44, februárban 43,3, márciusra pedig 42,6 százalékra mérséklődött - emlékeztetett.
Lassult a háztartási energia inflációja is, a decemberi 55,5 százalékot követően januárban 52,4, februárban 49, márciusban pedig 43,1 százalékra, ugyanakkor ez csak a lakosság kisebb részét érinti, hiszen a háztartások kétharmada rezsivédelem alatt áll, mivel az átlag alatt fogyaszt gázból és áramból, így számukra az árak egyáltalán nem változtak - mondta.
Megjegyezte, hogy hasonló folyamatok zajlanak év eleje óta az üzemanyagoknál: januárban még év/év alapon 26,3 százalékos volt a drágulás, márciusra az ütem 23,3 százalékra lassult.