Nagy Márton elmondta: a lakosság esetében tavaly szeptembertől érezhető erősen a fordulat, a családok helyzete tovább javul majd 2025-ben. Főként a foglalkoztatás, a bérek, a lakossági fogyasztás és a hitelezés alakulását, stabilitását, valamint a lakás- és az autópiac helyzetét fogja figyelni a minisztérium, hogy nem történik-e elakadás - jelezte.
A kkv-k esetében a kulcs a hitelezési fordulat lesz, amihez több szereplő együttműködése kell, szükség van a bankrendszer, és szükség lehet a jegybank segítségére is - fogalmazott.
A nemzetgazdasági miniszter kiemelte, hogy erősödnie kell az állam és a kkv-szektor közötti bizalomnak és együttműködésnek.
Nagy Márton ismertette: az előrejelzés szerint idén éves szinten a GDP 3,4 százalékkal nő, a költségvetési hiány pedig GDP-arányosan 3,7 százalék lesz. Az előzetes adatok szerint jelentősen csökkentették a hiányt 2023-ról 2024-re, az államadósság ugyanakkor kissé nőtt, idén mindkét adat csökkenő pályára áll - hangsúlyozta.