
Menczer: Kapitány István és Bujdosó Andrea a Shell-részvényesekkel együtt nyerészkednek a háborún
Újpesten június 7-én, azon a napon, amikor Szentkirályi Alexandra bejelentette, hogy visszalép a főpolgármester jelöltségtől, a Helyi Választási Iroda 192 vékonyhegyű (0,38, 0,5 és 0,7 mm. vonalvastagsággal író) golyóstollat vásároltak az Újpesti Polgármesteri Hivatallal közelében található papír-Írószer boltból – kezdte bejegyzésében Nagy István.
Majd úgy fogalmazott, ugye azt senki nem hiszi el, hogy az a munkavállaló, akit elküldtek a golyóstollakért, magától választotta ki a választékból a vékonyan fogó tollakat. (A számla a mellékletben található)
Kifejtette, hogy a golyóstollakkal hajszálvékony vonallal áthúzták, „törölték” a kiesett jelölt azonosító adatait a szavazólapról. A „törlés” után a jelölt sorszáma, a jelölt neve, a jelölő szervezet neve és logója ugyanolyan jól látható maradt, mint a „törlés” előtt.
A gyengébben látó, de még az élesszemű szavazónak sem tűnhetett fel, hogy a hajszálvékony, alig látható, akár nyomdahibának is tetsző vonal itt a kiesett jelölt „törlését” jelenti, főleg akkor, ha nem hallott róla, hogy Szentkirályi Alexandra visszalépett a főpolgármester jelöltségtől és/vagy automatikusan a Fidesz logót kereste és jelölte meg mind az öt szavazólapon
– emelte ki.
Ilyen csak Varju László köztörvényes bűncselekményért, választás csalásért és garázdaságért elítélt bűnöző választókerületében és a trükkök százaival dolgozó Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíció emberei által irányított Újpesti Polgármesteri Hivatalban történhetett meg. A helyi dékás agytröszt, Déri Tibor, Trippon Norbert és Bedő Kata – vélhetően a VII. kerületből átvett módszer szerint ezzel a trükkel gondolta "segíteni" a Helyi Választási Iroda munkáját és Karácsony Gergely fővárosi hatalomban tartását. Sikerrel jártak, 41 szavazattal nyert!
– fogalmazott az országgyűlési képviselő.
Álláspontja szerint az újpesti Helyi Választási Iroda eljárása a Választási törvény a választási eljárásra vonatkozó hat alapelvéből négyet megsértett. Például a fogyatékosok joggyakorlásának elősegítése alapelvét, szerinte a gyengén vagy gyengébben látók a homályos szavazófülkében nem láthatták a tű vékonyságú vonalat.
A Helyi Választási Iroda tevékenysége ellen benyújtott kifogását a Helyi Választási Bizottság elutasította, úgy döntöttek, hogy ez megfelel a Választási törvény alapelveinek – tette hozzá.

Menczer: Kapitány István és Bujdosó Andrea a Shell-részvényesekkel együtt nyerészkednek a háborún

Orbán Viktor: aki Magyarország leválasztását követeli az orosz olcsó energiáról, az az ellenségünk

Hatalmas kommunikációs bakit követett el Orbán Anita

Kocsis Máté: Kétszínűség, amit a Tisza Párt csinál

Orbán Viktor: Brüsszel le akar választani az olcsó orosz energiáról, ezért küldték Kapitány Istvánt

Orbán Viktor: az ukránokat nem szabad beengedni az Európai Unióba

Szijjártó Péter: A magyar utat sosem cseréljük fel Brüsszelére

Orbán Viktor két hét múlva ismét találkozik Donald Trumppal

Orbán Viktor: minden héten történik valami, ami közelebb visz bennünket a háborúhoz

Orbán Viktor: lehet nemet mondani a háborúra

Megfutamodott a Tisza! Magyar Péter jelöltje nem mert elmenni a nyilvános vitára

Nézőpont: a magyar választók kétharmada egyetért a fegyverpénz kifizetésével