
A csendes többség egyre inkább erősebbnek tűnik
A Facebook-ra feltöltött videóban Nagy István elmondta: minden idők legnagyobb árvize fenyegeti Mosonmagyaróvárt és a Szigetköz térségét. A Duna és a Lajta vízgyűjtő területein rendkívüli módon megnőtt a lehullott csapadék, ami rohamosan közeledik, ezért a vízügyi szakemberek és katasztrófavédelmi munkatársak munkájára most megfeszítetten szükség van.
A miniszter kiemelte: csúcsközeli állapotok, a 2002-es árvízszintek várhatóak.
Szerdára tetőzni fog a Lajta, addigra két szükségtározót mindenképpen meg kell nyitni Mosonmagyaróvár védelme érdekében. A Malom-ági Lajta már le is van zárva, hogy a város belsejét meg tudják védeni - jelezte.
A Dunára is rekord mennyiségű víz érkezése várható, a szakemberek azt kérik, hogy legyünk készenlétben - mondta. Hozzátette: amikor az önkéntesekre szükség lesz, akkor megadják a helyszínt, megadják a lehetőséget mindenkinek ahhoz, hogy kivegye részt a védekezésből.
Nagy István hangsúlyozta: most a vízügyi szakemberek és a honvédség egységei jönnek segíteni, ők fogják elvégezni szakszerűen a megelőző, védekező munkálatokat.
Az eredményes védekezés feltétele a jó szervezettség és a fegyelmezettség. Hallgassunk a vízügyi szakemberek és a katasztrófavédelmi munkatársak irányítására, csak közösen lehetünk sikeresek és eredményesek - fogalmazott a miniszter.
MTI

A csendes többség egyre inkább erősebbnek tűnik

Mi lettünk a békés többség, és mi leszünk a győztes többség!

Kocsis Máté: Parádés, Peti vagdalkozik!

Orbán Viktor: Ma is többen voltunk + fotó

Orbán Viktor: a kormány "teljes szívvel áll Magyarország mellett"

Orbán Viktor Kaposváron: sem a nemzetközi nagytőke, sem Ukrajna, sem Brüsszel nem zsebelheti ki Magyarországot

Szijjártó Péter: Brüsszel el akarja venni az olcsó orosz kőolajat Magyarországtól

Nézőpont: a Békemenet nyerte az érdeklődési versenyt a médiában is

A Kutyapárt legalizálná a marihuána fogyasztását és termesztését

Rengeteg pénzt spórolnak meg az autósok a védett árú üzemanyaggal

Tarr Zoltán megerősítette: a Tisza rákényszerítené a MOL-t az orosz olajról való leválásra

Volt tiszás az egykori pártjáról: a Tisza belső vezetői köre megcsalja és átveri a támogatói közösségét