
Szijjártó Péter: Magyarország visszautasítja, hogy pénzt adjon a NATO-nak ukrajnai fegyverszállításra
Nagy István szerint jelenleg Európa mezőgazdasága, élelmiszer-önellátása forog veszélyben, hiszen soha még nem volt ennyire "zöld ideológiáktól átitatott az európai agrárgazdálkodás", eközben pedig a gazdák nem kapnak piacvédelmet a harmadik országokból, konkrétan Ukrajnából beérkező mezőgazdasági termékekre.
Kijelentette: amíg közös európai megoldással az ukrán gabona behozatala nem lesz korlátozva, addig egyoldalúan, nemzeti hatáskörben meghozott döntésként a magyar kormány a határok lezárását továbbra is fenntartja az ukrán gabona előtt.
Nagy István kiemelte: nem engedhetik, hogy az ukrán gabonát továbbra is korlátlan mennyiségben beengedjék az Európai Unióba, mert nem lehet figyelmen kívül hagyni a kelet-európai, a határ menti országok érdekeit.
Méltatlannak nevezte, hogy miközben a francia és a német lobbi hatására várhatóan a baromfi, a tojás és a cukor lekerül a korlátlanul behozható és vámmentes termékek listájáról, addig a kelet-európai országokat magukra hagyják a gabonaproblémával, amit természetesen nem hagyhatnak szó nélkül.
Elmondta, hogy a határok lezárásában az ukrán gabona előtt eddig is sikerült partnereket találni, hiszen a V4-es együttműködés, kiegészítve Romániával, Bulgáriával eddig sikeres volt.
A miniszter örömének adott hangot, hogy a magyar gazdák jövő pénteken az ukrán-magyar határhoz vonulnak Záhonyba, és jelzik: nem tűrik szó nélkül, hogy nem akar európai megoldás kerekedni, és nem akar az Európai Unió közös megoldást a problémákra javasolni.
Az agrárminiszter megjegyezte, hogy amíg "az ideológiáktól túlvezérelt" nyugat-európai kormányok megszorító intézkedéseket vezetnek be a gazdálkodók kárára, addig a magyar kormány példátlan mértékben támogatta a gazdákat.
Történelmi döntésnek nevezte a nemzeti társfinanszírozás mértékének 80 százalékra emelését, ami azt jelenti, hogy a 2027-ig tartó időszakban 2900 milliárd forintot tudnak a gazdák számára rendelkezésre bocsátani. Ebből csak 600 milliárd az európai uniós támogatás, 2300 milliárd pedig nemzeti forrás.
Nagy István példaként hozta fel, hogy tavaly rekordmértékű támogatásokat fizettek ki, összesen több mint 1300 milliárd forintot, mert érezték, hogy nehéz helyzet van, támogatni, segíteni kell.
Ez az, ami a magyar kormány és a gazdák közötti szövetségnek a velejárója, ez az, amit szerintem helyesen egy kormánynak ilyenkor tennie kell
- jelentette ki a műsorban az agrárminiszter.
Forrás: MTI

Szijjártó Péter: Magyarország visszautasítja, hogy pénzt adjon a NATO-nak ukrajnai fegyverszállításra

Menczer Tamás megmutatta, hogyan fenyegeti Zelenszkij Magyarországot

Kocsis Máté: Feljelentésekkel akarják elhallgattatni azokat, akik beszámoltak Magyar Péterék adóemelési terveiről

Az amerikaiak lerázták Zelenszkijt

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Hathavi fegyverpénzt kapnak a katonák

Szijjártó Péter: a nemzeti kormány harcolni fog Brüsszel energiaáremelési diktátuma ellen

Szijjártó Péter: azért nem kéri számon Brüsszel a kijevi korrupciót, mert ott is ugyanaz zajlik

Újabb fejlemények történtek az ukrán korrupciós botrányban

Ursula von der Leyen már az EU-szerződéseket is felrúgná, hogy minden pénzt Ukrajnába küldhessen

Orbán Balázs: Brüsszel négy éve a békét akadályozza, mégis Magyarországot támadja

Nagy bajban a Tisza! Már Raskó György szerint sem tudják megfogni Magyar Péterék az ellenzéki szavazókat

Tönkretenné a kisvállalkozásokat a Tisza Párt megszorítócsomagja