Nagy István: a kormány minden eszközt biztosít a ragadós száj- és körömfájás betegség felszámolásához

A magyar kormány teljes erővel, minden anyagi és humán eszköz biztosításával azon van, hogy felszámolja a ragadós száj- és körömfájás betegséget, meggátolja e rettenetes vírus terjedését - hangoztatta az agrárminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Nagy István beszámolt arról, hogy két, már mentesített telepen fertőtlenítés zajlik, a két másik telepen, ahol a napokban jelent meg a vírus, folyik a mentesítés és megtörtént a vakcinázás is a lehető legkisebb víruskibocsátás érdekében.

Felállt az állategészségügyi operatív törzs, hogy a védekezéshez a rendészeti, rendvédelmi szervezeteket is integrálva, minden előttük álló akadályt gyorsan leküzdve, miniszteri hatáskörön túlnyúló hatékony intézkedéseket tudjanak biztosítani - tette hozzá.

Rámutatott: "itt tényleg az a tét, hogy a magyar állatállományt meg tudjuk-e védeni".

A miniszter az operatív törzs feladatairól szólva példaként hozta fel, hogy rendőri erők bevonásával biztosítani kell a telepek védettségét a katasztrófaturizmussal szemben, valamint azért is, mert előfordult, hogy a fertőzött telepre is bementek éjszaka és ellopták a fertőtlenítőszivattyút.

A tulajdonosokat emellett segítik naprakész párbeszéddel, információkkal, de feladat az érintett önkormányzatok, a lakosság tájékoztatása is - tette hozzá.

Nagy István kiemelte: a telepek mentesítése óriási anyagi kárral és emberi fájdalommal is jár, a tulajdonosoknak életük munkája megy veszendőbe, pedig "az összes járványügyi előírásnak a sokszorosát tartották be, annyira igyekeztek megvédeni a telepeket", és mégsem lehetett.

A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy minden eszköz, tudás, erő, anyagi forrás rendelkezésre áll a betegség megfékezéséhez, de a vírus a széllel is terjed és a szelet nem tudják befolyásolni, ezért a meteorológiai szolgálat bevonásával modellezik, mely telepekre kell abszolút figyelemmel lenniük, továbbá szorosan együttműködnek a szlovák partnerekkel.

Nagy István hangsúlyozta, mindent el kell követni az újabb kitörés megakadályozására.

Magyarország szinte minden telepét ellenőrzik, átcsoportosításokról döntöttek, szeretnék, hogy az érintett körzetben minden telepnek saját állatorvosa legyen, ne menjen az állatorvos egyik telepről a másikra, - fogalmazott.

Az agrárminiszter elmondta, fontos, hogy az állattartók együttműködjenek a hatóságokkal, "eltitkolás" esetén szétrobban a betegség, akkor lenne óriási a kár.

Lesz állami kártalanítás, és egy évre felfüggesztik a telepek tulajdonosai hiteleinek tőke- és kamattörlesztését, a munkások fizetését az állam átvállalja az állami bérgarancia terhére - jelezte.

Nagy István arra kérdésre, hogyan befolyásolja a helyzet a magyar állattenyésztés értékesítési pozícióit tekintettel a húsvéti bárányokra, azt válaszolta, a juhágazatot a kiskérődzők pestise sújtotta, és most a ragadós száj- és körömfájás vírusa is fenyegeti, de az előbbit sikerült leküzdeni, Magyarország mentessé vált, így a száj- és körömfájás vírussal érintett Győr-Moson-Sopron vármegye és Komárom-Esztergom vármegye három járása kivételével a bárányexport megindulhat.

Nagyon fontos, hogy Ausztria átengedje ezeket a kamionokat Szlovéniába és Olaszországba - fűzte hozzá.

A miniszter felhívta a figyelmet a regionalizáció elvére, azaz arra, hogy a ragadós száj- és körömfájás miatt Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom vármegye három járása biztonsági zóna, onnan a kiszállítás csak belföldi vágásra történhet, viszont az ország többi részéről "az exportnak mennie kell", ez Magyarország alapvető érdeke.

A szabály az, hogy fogékony állatot Győr-Moson-Sopron vármegyébe be és át nem lehet szállítani, mert a fertőzést nem akarják sem behozni, sem továbbadni, viszont a területen kívüli részről az állatokat szállíthatják, mert biztonságos - mondta.

Kiemelte, Győr-Moson-Sopron vármegye területéről az állatokat kiszállítani csak a legközelebbi vágóhídra, közvetlenül vágás céljából lehet.

Nagy István szólt arról, hogy a szarvasmarha telepek mentesítésén túl a következő legnagyobb feladat a sertéságazat működésének biztosítása, ugyanis a térségben hetente "10 ezer hízó keletkezik", "már 3,5-4 hete nem történnek kiszállítások, ezért ott majdnem 40 ezer állat halmozódott fel".

Forrás: MTI

2025. április 06. 12:12
Magyarország elveszített egy jóbarátot
Exkluzív interjút adott Orbán Viktor műsorvezető kollégánknak, Váczi Gergelynek Ferenc pápa temetése után Rómában. A...
Ki lehet a következő pápa? Erdő Péter mellett többek is esélyesek - Itt a lista
Vatikáni körökben népszerű mondás, hogy ha „pápaként lépsz be a konklávéba, akkor bíborosként távozol”. Ez annyit je...
6 éves gyereket kellett újraéleszteni a siklósi fürdőben
Mentőautók lepték el a fürdő területét.
Kiderült, hogyan fog wc-zni, fogat mosni és aludni Kapu Tibor az űrben - videóval
Nem tudnak csak úgy befeküdni az ágyba, sem fogat, vagy hajat mosni normálisan. A víz gömbökben lebeg, wc helyett po...
6 órás reggeli rutin? Helyette adunk pár egyszerűbb tippet, hogy jól induljon a nap
Pár egyszerű tippet adtak a szakértők, hogy megfelelő energiával induljon a nap.
A magyarság elveszített egy igaz barátot
"Ferenc Pápa gyászszertartása egyszerre volt búcsú és fölemelő, reményt adó esemény." Erről Orbán Viktor beszélt a p...
Mutatjuk, hogy milyen időre számítsunk a következő napokban
Túlnyomóan napos, száraz, meleg idő várható a következő napokban, de a hét elején még csípősek lehetnek a hajnalok, ...
Tízezrek látogatják Ferenc Pápa sírját
Még Ferenc Pápa temetése után is emberek százezrei rótták le kegyeletüket a gyászszertartás utáni misén, majd elláto...
Ünnepségen gázolta halálra az embereket
Legalább kilencen meghaltak és többen súlyosan megsérültek azután, hogy szombat este egy ámokfutó autós a tömegbe ha...
Boldog kisbaba Tornóczky Anita kisfia, fotón a vidám Noel
Odavannak a rajongók a csöppségért.

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.