
Már nem is titkolják: a Zelenszkij által kitüntetett ukrán politikus Budapesten kampányol a Tisza mellett - VIDEÓ
Az Agrárminisztérium MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a tárcavezető a rendezvényen elmondta, hogy az abdai önkormányzat több mint 56 millió forint támogatást nyert a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága támogatásával, a Helyi termékértékesítést szolgáló piacok infrastrukturális és eszközfejlesztése című felhívásban.
Nemzetgazdasági szempontból fontos cél, hogy a magyar emberek elsősorban a hazai előállítású termékeket válasszák
- hangsúlyozta a miniszter.
Különösen így van ez az élelmiszerek esetében, amelyek előállítása munkát ad az élelmiszerláncban dolgozók számára - tette hozzá.
Nagy István felidézte, hogy a kormány több mint egy évtizeddel ezelőtt bevezette a termelői piac fogalmát, és támogatja az ilyen létesítmények kialakítását, azzal a céllal, hogy élénkítse a helyi gazdaságok működését.
Mára csaknem megháromszorozódott a termelői piacok száma, 2012 őszéhez képest több mint 320 termelői piac működik az országban - mondta.
Ezeknek a kereskedelmi tereknek köszönhetően a vidéki térségekben élők biztonságos, jó minőségű élelmiszerhez jutnak, a helyi termelők számára pedig könnyebbé válik az értékesítés
- fűzte hozzá.
Az agrárminiszter beszélt arról is, hogy a piacok számának emelkedésével egyenes arányban nőtt a regisztrált kistermelők száma is: míg 2010-ben megközelítőleg 5000 kistermelő szerepelt a nyilvántartásban, 2022-ben már 22 470.

Már nem is titkolják: a Zelenszkij által kitüntetett ukrán politikus Budapesten kampányol a Tisza mellett - VIDEÓ

Kétarcú Brüsszel: így háborognak az uniós vezetők Orbán Viktor vétója miatt, de Zelenszkij zsarolásáról hallgatnak

Orbán Viktor: Durva vita volt, de álltuk a sarat - ha van olaj, lesz pénz, ha nincs olaj, nincs pénz

A miniszterelnök országjárása is bizonyítja, a tömegek Orbán Viktor mellett állnak, közben Magyar Péter összeomlik

Dömötör: a brüsszeli „gyors reagálású rendszer” miatt fordulnak az Európai Bizottsághoz

Gulyás: Kitiltjuk a fenyegetőző három ukránt - videókkal

A Politico szerint Orbán Viktor nem engedett a zsarolásnak

Orbán Viktor: Ha van olaj van pénz, ha nincs olaj, nincs pénz Ukrajnának

A Kétarcú Konyhája névvel elkészítette Magyar Péter stílszerű menüsorát a Mindmegette

Szijjártó: az ukránok ismét megtámadták a Magyarország földgázellátásához nélkülözhetetlen gázvezetéket

Orbán Viktor vezetésével Budapesten rendezik meg az 1. Patrióta Nagygyűlést

A náci karlendítő Tárkányi Zsolt debreceni jelölttársa rögtön Zelenszkij katonáinak segítségére sietett