
A NATO főtitkára súlyos dollármilliárdokat adna Ukrajnának
Nagy István elmondta, hogy az aszály következtében az ország kiszáradt termőterületeinek nagysága elérheti az egymillió hektárt, a hazai termőföld 20 százalékát. Hozzátette, hogy a búzánál elkönyvelt 25 százalékos terméskiesés után mára a kukoricaállomány Közép-Magyarország és az Alföld jelentős részén megsemmisült és már a dunántúli termést is fenyegeti a szárazság. Az alföldi területeken a gyepek is teljesen kisültek, a gazdálkodók nem tudnak legeltetni és kaszálni - mondta.
Nagy István emlékeztetett, az agrárium gyors és hatékony megsegítésére létrejött aszály veszélyhelyzeti operatív törzs az első ülését követően ötpontos, azonnali intézkedéscsomag bevezetését javasolta. Ezek között szerepel a hiteltörlesztési-moratórium lehetőségének biztosítása a rászoruló mezőgazdasági vállalkozások számára, a gyorsabbá és rugalmasabbá tett biztosítói kártérítési folyamat, a 3 milliárd forintos takarmányszállítási támogatási keret a tömegtakarmányokhoz, az állami öntözőművek megnövekedett energiaköltségeinek 1,4 milliárd forintos támogatása és a lehetőség, hogy a termelők újból benyújthassák kérelmeiket rendkívüli vízhasználati igényükre. A kormány hatékonyságát mutatja, hogy az intézkedések már hétfőn meg is jelentek a Magyar Közlönyben - fűzte hozzá Nagy István.
A miniszter beszélt arról is, hogy azoknak, akik élni kívánnak a törlesztési moratórium lehetőségével, szeptember 15-ig kell nyilatkozniuk és szeptember 1-től kaphatnak fizetési haladékot egészen 2023. december 31. napjáig.
Hozzátette, hogy a biztosítói kártérítésekhez október 31-ig kell megtenni a kárbejelentést és a biztosítóknak 14 napon belül ki kell fizetniük az előleget. Előleg igénylésére jogosultak azok a kukorica- vagy napraforgó-termesztéssel foglalkozó gazdálkodók, akiknél az elszenvedett kár eléri a növénykultúránkénti 80 százalékos kárátlagot - fűzte hozzá az agrárminiszter. Nagy István ismertette, hogy kidolgozták a koncepcióját annak a 3 milliárd forintos támogatásnak, amely a bajba jutott állattartóknak jelent segítséget a tömegtakarmányok szállítási költségeinek finanszírozásában. Hozzátette, a minisztérium tervezi a 400 milliárd forint nagyságrendű területalapú támogatások előlegfizetését is október közepétől.
Megjegyezte azt is, a kormány jelentős erőfeszítéseket tett az öntözéses gazdálkodás fejlesztésére, létrejöttek az öntözési közösségek és több tízmilliárd forint értékben valósultak meg öntözési beruházások. Hozzátette, hogy eddig 45 milliárd forint támogatást kaptak a gazdák öntözésfejlesztésre és még 70 milliárd forintot terveztek erre a célra.
Forrás: MTI

A NATO főtitkára súlyos dollármilliárdokat adna Ukrajnának

Szentkirályi Alexandra szerint a bolgárok már szenvednek a brüsszeli háborús adóemelések miatt

Brüsszel az orosz gázimport megtiltásával ellehetetlenítené a rezsicsökkentést

Meggyőző a Fidesz előnye, az ősz is a kormánypártnak kedvezett

Orbán Viktor: A minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

Eltűnt Magyar Péter előnye, már a Medián mérése sem jósol sok jót neki

Nem tetszik a tiszás influenszernek, hogy jövőre emelkednek a bérek

„A balliberális kutatók elkezdték hozzáigazítani a számaikat a valósághoz”

Újabb megszorítás jöhet a Tiszától: több tízezer forintos teher az autós családoknak + videó

Brüsszel Brüsszellel szemben: óriási kockázatot jelent az ukrán mentőcsomag

Ukrajna ismét hazánk energiaellátását támadja, miközben Brüsszel a kormány ellen szövetkezik

Két tüntetés, egy üzenet: nem a sorkatonaságra! + videó