
Elegük lett a háborús agymosásból: fellázadtak a sorkatonaság ellen a német fiatalok
Belgium május végén értesítette a festmény egykori tulajdonosainak Németországban élő leszármazottjait, hogy a brüsszeli szépművészeti múzeumban 70 éve őrzött, "ismeretlen gyűjteményből" származó műként számon tartott festményt visszaadják - közölte a helyi sajtó szerdán az illetékes belga államtitkárság bejelentésére hivatkozva.
Információk szerint a második világháború alatt zsidó családoktól elrabolt vagyon felkutatását célzó több évtizedes vizsgálatot követően derült fény a festmény eredetére, majd egykori tulajdonosait is azonosították. A Virágok (Blumenstillleben) című csendéletet a náci Németország kulturális javak Európa-szerte megszervezett elkobzását végző egysége rabolta el egy Németországból Angliába menekülő zsidó házaspártól.
Az államtitkárság a visszaadást megerősítő belga határozatról szóló levelében arra kérte az örökösöket, hogy a visszaszolgáltatás megvalósulását követően a festmény becsült értékét, mintegy 4100 eurót térítsék meg a német hatóságoknak. A család ugyanis az 1960-as évek végén már kártérítést kapott elődeik valamennyi elkobzott vagyonáért - közölték.
MTI/fotó: Bruzák Noémi

Elegük lett a háborús agymosásból: fellázadtak a sorkatonaság ellen a német fiatalok

8 éves kislányt erőszakolt meg egy férfi

Putyin: Oroszország nem akar háborút Európával, de kész azonnal harcolni, ha megtámadják

Ursula von der Leyen az elmúlt évtizedek legnagyobb korrupciós botrányával néz szembe

Élve temettek el egy nőt az első randin, kiderültek a részletek

Meccs közben meghalt egy szurkoló

Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően

Mongólia egyes részein mínusz 43 Celsius-fokot mértek hajnalban

Az emberrablók az ukrán fővárosban akcióztak - Videó

Puszta kézzel verte szét az apa a kényszersorozók kocsiját - Videó

Ismert sportoló fia a keddi baleset áldozata, kritikus állapotban szállították kórházba

Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően