
Paprikaspray-vel elkövetett támadás okozott fennakadást a londoni Heathrow repülőtéren
A szokás szerint délben kiadott újabb vatikáni információk szerint Ferenc pápa nyugodtan töltötte az éjszakát, segítség nélkül táplálkozik és mozog. Szerda este az egyházfő átmenetileg lázas volt, de az azt követően végzett rutin vizsgálatok eredménye negatív volt. Többek között CT-vizsgálatot végeztek Ferenc pápa mellkasán és hátán.
A szentszéki közlemény hangsúlyozta, hogy a pápa kórterméből üdvözletét küldte a kórház gyermek-onkológiai, valamint idegsebészeti osztályán kezelt kis pácienseknek. A pápa együtt érez mindenkivel, aki szenved, beteg, és gondoskodásra van szüksége - olvasható a közleményben.
A 84 éves Ferenc pápán vasárnap este tervezett műtétet hajtottak végre divertikuláris vastagbélszűkület miatt. A betegség idős embereknél nem ritka, fájdalmat, felfúvódást, gyulladást és elégtelen bélmozgást okozhat.
A műtét óta Ferenc pápa a Gemelli kórház tizedik emeletén található, úgynevezett "pápai kórteremben" lábadozik. Két ápoló segíti a kórházból kiszivárgott információk szerint. Korábbi sajtóértesülések szerint Ferenc pápa még a jövő hétig kórházban maradhat. Ha Ferenc pápa a vasárnapot is kórházban tölti, nem kizárt, hogy a déli Úrangyala-imádságot a Gemelli ablakaiból mondja majd el.
MTI

Paprikaspray-vel elkövetett támadás okozott fennakadást a londoni Heathrow repülőtéren

Többen meghaltak egy goai diszkótűzben

Holttestet találtak egy óvoda udvarán, megrázó látvány fogadott egy édesanyát

Katonák egy csoportja hatalomátvételt jelentett be Beninben

Nagy a baj: A csernobili atomerőműnél azonnali beavatkozás szükséges

Légicsapás ért egy teázót Mianmarban, sokan meghaltak

A német fiatalok elutasítják a sorkatonaságot

Ismét lövöldözés tört ki az afgán-pakisztáni határon, halottak is vannak

Gyomorforgató ékszerrablás: Elképesztő mire vetemedett egy tolvaj

Háromgyermekes apát késelt halálra egy 70 éves férfi

„Ne törd meg a béke menetét!” - óva inti az Egyesült Államok Brüsszelt az orosz vagyonok elkobzásától

Meghalt egy magyar férfi Ausztriában egy borzasztó balesetben