
Többen meghaltak Kaliforniában egy mecsetnél történt lövöldözésben
A 44 éves Suhail Anjum aneszteziológus a manchesteri Tameside Kórházban dolgozott, amikor 2023 szeptemberében az eset történt. A férfi közölte kollégáival, hogy „komfortszünetre” van szüksége, és megkért egy másik nővért, hogy figyelje a beteget, miközben ő távozott.
Ahelyett azonban, hogy pihenőt tartott volna, átment egy másik műtőbe, ahol szexuális kapcsolatba lépett az egyik ápolónővel, akit a tárgyaláson Nurse C néven említettek.
Egy kolléganő lépett be a helyiségbe és érte tetten őket – derült ki a meghallgatáson. A tanú azonnal távozott, majd jelentette az esetet felettesének.
Anjum körülbelül nyolc perc múlva tért vissza a műtőbe.
Andrew Molloy, az Orvosi Tanács (GMC) képviselője hangsúlyozta: a betegnek nem esett bántódása, és a beavatkozás komplikáció nélkül lezajlott. Ugyanakkor az orvos viselkedése komoly etikai és biztonsági kockázatot jelentett.

A fotó illusztráció (Shutterstock)
A fegyelmi tárgyaláson Anjum nem vitatta a tényeket, elismerte tettét, és „szégyenteljesnek” nevezte viselkedését.
Az orvos arra is kitért, hogy a történtek idején nehéz időszakot élt a családja: feleségével eltávolodtak egymástól a koraszülött gyermekük születése után.
Nem tudtunk párként kapcsolódni egymáshoz, ez is hozzájárult a hibás döntéshez
– magyarázta.
Anjum Pakisztánban élt az eset után, most azonban ismét az Egyesült Királyságban szeretne dolgozni. Ígéretet tett arra, hogy a történtek soha nem ismétlődnek meg, és lehetőséget kért, hogy „helyrehozza hibáját”.
A fegyelmi eljárás az Orvosi Kamara Fegyelmi Bizottsága előtt folytatódik, a végső döntést a következő ülésen hozzák meg.

Többen meghaltak Kaliforniában egy mecsetnél történt lövöldözésben

Brutális gyilkosság történt Horvátországban, a tragédia részletei megdöbbentőek

Anyamedve végezhetett egy kirándulóval a népszerű turistaösvényen

Hantavírus riadó Romániában: újabb vizsgálatok erősítették meg a fertőzést

Online ismerkedésből rémálom: napokig láncra verve hurcolta áldozatát egy férfi

Pánik Texasban: autókból nyitottak tüzet járókelőkre kamaszok

Földrengés pusztított Kínában, több ezer embert menekítettek ki - videóval

Fegyveres támadásban megöltek tíz embert egy mexikói faluban

Összeütközött a levegőben két katonai repülőgép egy légi bemutatón az Egyesült Államokban

Holttestet találtak egy parkolóház előtt

Utasokkal a fedélzetén kényszerleszállást hajtott végre egy easyJet-járat

Kiderült: Elmebeteg az olaszországi tömeges gázolás elkövetője, őrizetbe vették - videóval