
Százezrével veszik nyoma fegyvereknek Ukrajnában, a háborús maffia bizniszel és gazdagodik
A dél-karolinai hatóságok szombat reggel egy női mumifikálódott holttestet találtak Lugoff városában, az egyik ruhaadományozó konténerben. A rendőrséget egy járókelő riasztotta, aki orrfacsaró bűzre lett figyelmes séta közben, majd, amikor belenézett a konténerbe, szinte halálra rémült.
A Kershaw megyei halottkém, David West megerősítette, hogy a holttest egy nőé, de egyelőre nem derült ki, pontosan hogyan halt meg, viszont a teste valószínűleg hónapok óta a konténerben lehetett.
Először felmerült a gyanú, hogy a nő esetleg így akart védekezni a hideg időjárás elől, de időben ez nem összeegyeztethető a halálával. A nyomozás jelenleg is zajlik, a rendőrség részéről felmerült a gyilkosság gyanúja is, de amíg a boncolási eredmények meg nem érkeznek, nem tudnak biztosat mondani – írta meg a CrimeOnline.

A fotó illusztráció: Shutterstock

Százezrével veszik nyoma fegyvereknek Ukrajnában, a háborús maffia bizniszel és gazdagodik

Az amerikaiak bekeményítettek: beutazási tilalmat rendeltek el öt európai, köztük egy volt EU-s tisztségviselő ellen

Még a nagypapákat is besorozzák Finnországban

Durva szigor jön a katonai szolgálattal kapcsolatban Németországban

27 évesen meghalt az Európa-bajnok sportoló

Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson

Terrorista iszlamista szervezeteket támogatott az európai állampolgárok pénzéből a Bizottság

Még 2,3 milliárd eurót küldött gyorsan az ukrán háborús maffia zsebébe az Európai Bizottság

Zelenszkijjel továbbra is összejár és egyeztet ivócimborája, a korrupciós botrányba belebukott Jermak

Ukrajna azért imádkozik, hogy az Ukrajna-párti Tisza nyerje a választásokat

Tinik támadtak meg egy anyát és kisfiát, videón a tömegverekedés

Felbérelte barátját egy tini, hogy ölje meg szüleit