MSZP-s politikus a 99 Mozgalom „mikroadományairól”: Átvertek minket!

Kiakadtak az MSZP-ben és becsapva érzik magukat azután, hogy kiderült, visszaélhettek két munkatársuk nevével a 99 Mozgalom „adománygyűjtése” során – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek egy neve elhallgatását kérő szocialista politikus. A főpolgármester által alapított egyesület ügyében az adóhatóság költségvetési csalás, pénzmosás és hamis magánokirat felhasználásának gyanújával vizsgálódik, és Karácsony két bizalmasánál is házkutatást tartottak már - írta meg a lap.

Átverve érzi magát az MSZP, illetve az a két munkatársuk, akik részt vettek a 99 Mozgalom félmilliárdos „mikroadományaihoz” köthető egyik láda felbontásában, az abba „bedobott” összeg megszámolásában és jegyzőkönyvezésében – mondta el a lapnak egy szocialista forrásuk.

Emlékezetes, az MSZP aktivistáit a mozgalom bűnügyével összefüggésben tanúként hallgatták meg, ők pedig azt állították, hogy a fellelhető tíz jegyzőkönyvből mindössze egyet írtak alá, hiába szerepel az összesen a nevük. Márpedig ez azt jelenti, hogy valakik az adománygyűjtő ládák tíz okiratából kilencet meghamisíthattak.

A neve elhallgatását kérő MSZP-s politikus a lapnak hozzátette, hogy a két kollégájuk a törvényeket betartva, jóhiszeműen járt el, így a sajtóban megjelent információk a pártban nagy felháborodást keltettek.

„Átvertek minket!” – nyomatékosította szocialista forrásunk.

Karácsony bizalmasánál írhatták alá a jegyzőkönyveket

Úgy tudjuk, a jegyzőkönyvek aláírása Karácsony jogi főtanácsadója, Tordai Csaba belvárosi ügyvédi irodájában történt. A helyszínen a közelmúltban házkutatást tartottak a nyomozók, és Gyurcsány Ferenc volt államtitkáránál a hatóság okirat-hamisítás gyanúját erősítő bizonyítékokat foglalt le.

Pár napra rá a hatóság kiszállt a 99 Mozgalom hivatalos képviselőjének, Perjés Gábornak az otthonához is. A hatósági intézkedésnek nyilván köze lehet ahhoz, hogy Perjés lakcímére jegyezték be a mozgalmat, illetve ő volt az, aki félmilliárdnyi „mikroadományt” készpénzben befizetett az egyesület számlájára.

Fotó: MTI/ Lakatos Péter

Több bűncselekmény gyanúját is vizsgálják

A 99 Mozgalom bűncselekménygyanús adománygyűjtése miatti botrány azt követően robbant ki, hogy feloldották a titkosítás alól a Nemzeti Információs Központ (NIK) jelentését, amelyet a tavalyi országgyűlési választások külföldi befolyásolásáról készítettek. A beszámolóból egyebek mellett kiderült, hogy a mozgalom pénzügyeit intéző Perjés Gábor 2021 augusztusa és 2022 szeptembere között összesen tizenkilenc alkalommal készpénzben fizette be az említett 506 millió forintnyi összeget a szervezet számlájára, döntően euróban és angol fontban. A jelentés szerint „összesen 917 695 euró és 3900 angol font készpénzbefizetés valósult meg a számlán a vizsgált időszakban”.

Az OTP is feljelentést tett

Karácsony Gergely a jelentés után kis, majd nagy ládikákban gyűjtött „mikroadományokról” kezdett beszélni. Az ügyben – amelyben a 99 Mozgalom számlavezetője, az OTP is feljelentést tett – költségvetési csalás, pénzmosás és hamis magánokirat felhasználása gyanúja miatt rendeltek el nyomozást.

A bank feljelentését egy belső vizsgálat előzte meg. A pénzintézet vizsgálata lényegében megállapította, hogy az adományládákba nem is férhetett bele annyi pénz, amennyi a Perjés által bemutatott jegyzőkönyveken szerepelt.

Kiderült az is, hogy a nagyrészt euróban és fontban lévő bankjegyek újak, gyűrődésmentesek, több esetben egymás utáni sorszámúak voltak. A bank által feltárt adatokból arra lehet következtetni, hogy mikroadományokról szó sem lehetett.

2023. december 06. 11:21
Iskolai tömegmészárlást, véres erőszakot reklámozott Azahriah
A menedzsmentje úgy megijedt, hogy törölte a videót.
Indonéziában kitört a Lewotobi Laki Laki tűzhányó
Az Indonézia keleti részén fekvő Flores szigeten kitört a Lewotobi Laki-Laki tűzhányó, amely az indonéz vulkanológia...
Mérgező gombát szolgáltak fel ebédre egy családnak, gyilkosságként kezelik az ügyet
A bélszínben volt elrejtve.
Több ezren menekültek Indiába a szomszédos Mianmarból két helyi gerillaszervezet között kirobbant harcok miatt
Már több ezren menekültek Mianmarból a szomszédos Indiába a mianmari junta ellen harcoló két fegyveres csoport közöt...
Holtan találták Roman Sztarovojt
Saját autójában bukkantak rá a holttestére.
Csak egyszer az életben!
Egy igazi csoda történt nemrég! Riporter kollégánk Túristvándiban forgatott, ahol megismerte Tóth Ilonát, egy egyedü...
family
Minden rajtam múlik!
Nem gyerekjáték: házat építenek helikopterrel! Egy magyar házaspár úgy döntött: nem várnak tovább a csodára, inkább ...
family
Tények teljes adás, 2025. július 8., kedd
ELKÉPESZTŐ - Letépett tetők, lakhatatlan házak, kidőlt fák, sérültek. Pokoli vihar söpört végig az országon, sokkoló...
Együtt vagy külön?
Takaróháborúk, helyfoglalási csaták és hajnali rugdosások. Egyesek szerint a gyerekkel való alvás az alvásminőség le...
family
Megfojtalak te…!
Halálosan megfenyegette a magyar jogász modellt, Zimány Lindát, azt üzente neki, hogy őt és az édesanyát is megfojtj...
family

Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
A fővárosból kivezető szakaszon ütközött össze több autó csütörtökön késő délután.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Bűnös kirándulás és cserbenhagyásos gázolás
Kirándulásnak indult, bűnügy lett belőleA megyei napilap ötven évvel ezelőtti tudósítása egy négy fiatalból álló társaság zűrös kalandját idézte meg, akik 1975. június 7-én Budapestről Martonvásárra indultak, hogy Szanyi János orbánhegyi szőlőjéből bort hozzanak. A kirándulásból azonban bűnügyi történet lett: betörtek egy idegen pincébe, ahonnan élelmiszert, egy karórát és egy Skoda slusszkulcsát vitték el. A lopott járművel az M7-esre hajtottak, de egy rendőrségi helikopter megjelenésekor pánikba estek, és többen kiugrottak a mozgó autóból. A kocsit vezető Deák Ferenc tovább hajtott, de végül lerobbant. A társaság tagjai vonattal, jegy nélkül próbáltak meg visszajutni, éjszakájukat pedig a pettendi váróteremben töltötték. Budapestre visszaérve ismét találkoztak, de a rendőrség végül elfogta őket. A cikk részletesen beszámolt a botladozó szökési kísérletekről, a romos házban húzott megállóról és a büntetőeljárásról, amely már a közveszélyes munkakerülés és járműlopás vádját is tartalmazta.
Furgon és autó karambolozott, mentőt is riasztottak a helyszínre
A Hunyadi és a Petőfi utca sarkán történt a baleset csütörtökön délután.
Két személygépkocsi ütközött a zalai város központjában
Összeütközött két személygépkocsi csütörtökön déltájban Zalakaroson, a Gyógyfürdő téren – jelezte a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószolgálata. Tájékoztatójuk szerint a város hivatásos tűzoltói az egyik autót áramtalanították, a másiknál erre nem volt szükség. Az eset során személyi sérülés nem történt.
Csúnyán összetört két kocsi a győri felüljárón - fotó
Karambolozott két kocsi csütörtökön délután Győrben.
Vízbe fulladt egy 13 éves fiú Baranyában − az elmúlt évek legszörnyűbb esete
A Palatinus Strandon elhunyt kislány tragédiáját követően a baranyaiaknak is felsejlik egy szörnyű eset. Sajnos vízbe fulladásos halálesetekből vármegyénknek is kijutott az elmúlt években.
Hazafelé tartott az érettségiről, súlyos balesetet okozott egy fiatal sofőr (+ videó)
Két ember súlyosan megsérült, a járművek pedig totálkárosra törtek, miután egy fiatal sofőr nagy sebességgel belerohant egy előtte bekanyarodni készülő autóba.
Döbbenetes sofőrök vannak! Olyat vett fel a fedélzeti kamera, amin rengetegen kiakadtak! (videó)
Hajszál híja volt annak, hogy tragédia legyen a vége. Baleset veszélyes helyzetet rögzített egy fedélzeti kamera vármegyénkben.
Három sérült egy sátoraljaújhelyi balesetben
Csütörtök kora délután egy autó a szembejövő sávba hajtott. A balesetben többen is megsérültek.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.