Mráz: Magyar Péter nagyot hibázott

Az árvízhelyzet a politika rendkívüli pillanata, s a rendkívüli idők rendkívüli eszközöket igényelnek. Aki ilyenkor a szokásos napi médiafigyelemért verseng csupán, vagy egy-egy szavazócsoport megszólítását célozza, könnyen csalódhat eredményességében. A politikában is mindennek megvan a maga rendelt ideje: a támadásnak, a védekezésnek, a polarizációnak és a nemzeti egység építésének vagy a békejobb nyújtásának is – hangsúlyozta Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója közösségi oldali bejegyzésében kedden.

Kifejtve, hogy Magyar Péter ugyan gyorsan kapcsolt az árvízi védekezés kapcsán, de a „kapcsolása” téves volt. A Tisza Párt elnöke ugyan rengeteg képet készíttetett magáról, ahogy a gátakon áll gumicsizmában, de eközben politikai versenytársait támadta folyamatosan. Hiányolta a kormányfőt, kritizálta a vízügyi szakembereket, s kevesellte a honvédokat. Csakhogy a támadás most nem időszerű, Magyar Péter ütemet tévesztett. Katasztrófahelyzetben a nemzeti egységet és együttműködést várják el a választók azoktól, akik az ország irányítására jelentkeznek – emelte ki a szakértő.

Érdemes megfigyelni, hogy az egymást közismerten ki nem álló csepeli duó, Németh Szilárd volt és Borbély Lénárd jelenlegi polgármester is eljutott az akárcsak egy héttel korábban még elképzelhetetlen kézfogásig a gáton. Orbán Viktor is jól érezte meg a helyzet diktálta lehetőségét és – a COVID-alatt megszokott – irányító, nem pedig a szívéhez alighanem közelálló harcosként jelent meg

– tette hozzá Mráz Ágoston Sámuel.


Kiemelte, az elmúlt napok elemzői tanulsága, hogy a hiperaktív médiajelenlét nem automatikusan előnyös. Magyar Péter, aki az árvízi védekezés közben nemcsak facebook-bejegyzéseket tud írni, hanem rengeteg cikk alatt kommentel is, ugyan elérte, hogy fellépése láthatóvá, személye még ismertebbé vált, de ez nem azonos a sikeres stratégiával. A médiafigyelmet jól kell tudni használni. A magyar politika tele van negatív példákkal, hiszen Gyurcsány Ferenc is közismert, de nem közkedvelt.

Végül azt is megtudtuk tegnap, hogy az elemzők doyenjének, Török Gábornak nagyon szimpatikus Magyar Péter, akit ügyes, profi és sikeres politikusnak írt le – a szokásos objektivitásával – egy bekezdésben, szembe állítva a „berozsdásodott” kormányzattal. Csakhogy immár 18 éve szintén politikai elemzéssel foglalkozva sorai olvastán némi dejà vu érzésem volt. Emlékszem ugyanis, hogy 2018 előtt Török Gábor Vona Gábortól várt hasonlóan sokat, az akkori választás előtt azt is jelezte, hogy „a levegőben azt érezni, ez már a hanyatló korszaka a Fidesz-világnak”. Azóta a Fidesz kétszer nyert kétharmaddal. Magyar Péter is könnyen juthat Vona Gábor és Márki-Zay Péter sorsára

– szögezte le a szakértő.

2024. szeptember 17. 16:14
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Egy szegedi nő éppen a vihart filmezte, amikor a kamerája előtt lerepült az egyetem egész teteje. A döbbenetes felvé...
family
Gördeszkabemutató és egy bohóc szórakoztatta a gyerekeket Karcagon. A városban az új gördeszkapálya és játszótér áta...
Továbbra sem tudnak jelölteket állítani Magyar Péterék, ez derült ki a Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán. A párt...
Elítélték azt a férfit, aki Debrecenben áthajtott egy út szélén fekvő férfin majd segítségnyújtás nélkül tovább ment...