Mráz Ágoston Sámuel: az európai politikusok nem Európa jövőjével, hanem egy tagállam belügyeivel foglalkoztak az EP-ülésen

Míg Orbán Viktor egy tagállam elnökeként Európa jövőjével, addig az európai politikusok inkább egy tagállam belügyeivel és belpolitikájával foglalkoztak az Európai Parlament (EP) szerdai strasbourgi ülésén - mondta a Nézőpont Intézet vezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Mráz Ágoston Sámuel rámutatott, az EP balliberális többsége támadást indított, és ellenségnek tekintette a magyar miniszterelnököt, mindezt azért, mert látják benne a "jövő emberét", aki alternatívát épít a brüsszeli elittel szemben, ebben pedig a magyar társadalom többsége mellette áll.

Az EP balliberális-föderalista többsége pártpolitikai csatározássá süllyesztette le azt az alkalmat, amikor meg kellett volna vitatni, hogy a mindenki által elismerten válságban lévő Európai Uniónak mi lehet a kilábalásához vezető útja - hangsúlyozta az elemző.

Mráz Ágoston Sámuel kifejtette, ennek az egész koreográfiának Manfred Weber, az Európai Néppárt vezetője volt a "karmestere", aki beszédében a lengyel forgatókönyv magyarországi alkalmazását és a magyar gazdaságpolitika problémáit említette.

"Ő mondta azt, hogy Magyar Péteré lenne a jövő, {...}, ami természetesen érthető volt, hiszen az ő pártjába lépett be Magyar Péter" - mondta.

Az elemző emlékeztetett, az ukrajnai háború ügyében nemcsak bólogatott, hanem tapsolt a Tisza Párt vezetője, amikor Manfred Weber és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a háború folytatásáról beszélt, a migráció ügyében pedig Magyar Péter egyetlen mondatot sem mondott az Európai Bíróság ítéletének kritikájáról vagy arról, hogy a migráció kérdésében a magyar miniszterelnöknek lenne igaza.

Ez csapdahelyzet az Európai Néppártnak, a brüsszeli elitnek és a hozzájuk csatlakozó Magyar Péternek is, mert valójában az európai emberek kisebbségének véleményét képviselik a többség véleményével szemben - értékelt Mráz Ágoston Sámuel.

Fotó: MTI/ Balogh Zoltán

Pócza István, a Batthyány Lajos Alapítvány szakmai programvezetője a műsorban azt mondta, a strasbourgi EP-ülésen látott támadássorozatnak belpolitikai, a hazai ellenzéket erősítő célja volt. Korábban is voltak ehhez hasonló próbálkozások az MSZP, a DK, az LMP, a Momentum szerepének felerősítésével, most pedig a Tisza Párt "hóna alá nyúlt" az Európai Néppárt, így próbálva a hazai ellenzéket európai politikai tényezőként beállítani és alternatívaként mutatni - vélekedett.

Hozzátette, Magyar Péteréknek a néppárti frakcióhoz történő csatlakozás fejében "fel kell majd mondaniuk azokat a leckéket", amelyeket a migráció, az LMBTQ, vagy a háború kérdésében elvárnak tőlük.

Mráz Ágoston Sámuel műsorvezetői felvetésre elmondta, a magyar kormányfő Ukrajnával kapcsolatos új stratégiai javaslata, illetve migrációról tett kijelentései - a reakciókból ítélve - több európai parlamenti képviselő "szívét és eszét" találhatták el. Ezek olyan gondolatok voltak, amelyek ellen józan ember nem tiltakozhat, sőt, még az Orbán Viktort politikai ellenségnek tekintő képviselők is legfeljebb csak hallgatnak ilyenkor - fogalmazott.

Az elemző értékelése szerint az EP-ben zajlott vitát higgadtságával és sajátos víziójával megnyerte a magyar miniszterelnök a "fröcsögő és rosszindulattal átitatott" liberális és néppárti képviselőkkel szemben.

Ezt jól jelzi, hogy beszéde alatt a Patrióták Európáért frakciója heves üdvrivalgással és tapssal támogatta a kormányfőt - jelezte a Nézőpont Intézet vezetője.

Pócza István azt mondta, Orbán Viktor megelégelte az EP-ben évek óta, "mesterséges környezetben zajló és felszínes" vitákat, fontos témákban a valóságról beszélt, kongatta a vészharangot, illetve kiállt az Európai Unióért.

Forrás: MTI

2024. október 13. 11:40
A berendezések valószínűleg nem voltak megfelelően karbantartva.
Ideiglenes kitelepítéseket rendeltek el a helyi hatóságok az egyesült államokbeli Észak-Karolinához tartozó több szi...
Afrikai eredetű, aktívan vadászó kullancsfajok jelentek meg Magyarországon, amelyek terjeszthetik a halálos krími–ko...
Drámai híreket közöltek az egyik legnépszerűbb lakóról.
Egy-két kilót bárki le tud adni. öt-tíz kiló már küzdelmes. De hogy 40?! Szinte elképzelhetetlen orvosi segítség nél...
family
50 évvel ezelőtt meghozta élete legnehezebb döntését. A honvágyból és a gyökerekből született erő zenévé formálódott...
family
Csontmágiával és energiahatványozással még nem sokan próbálták megnyerni a Szerencsekereket, de hétfő este ez is meg...
family
KAPU TIBOR HAZATÉRT - Magyar zászlóval a kezében lépett ki a repülőből. A magyar űrhajós, aki milliók szívét rabolta...
family