
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Hétfőn érkezett a bejelentés a Hobbs-i Rendőrkapitányságra, miszerint elloptak egy autót Új-Mexikóban.
A 33 éves Melody Maldonado egy üzlet előtt parkolta le az autóját, benne 6 éves lányával és 11 hónapos kisfiával, majd bement az üzletbe. Amikor visszament a kocsihoz, akkor egy fekete ruhát viselő nő félrelökte, és beszállt a járműbe.
Az anya úgy próbálta megakadályozni az autólopással egybekötött gyerekrablást, hogy felugrott a motorháztetőre. Az ismeretlen nőt ez azonban hidegen hagyta, majd gázt adott.
"Határozottan hallott engem. Kiabáltam neki, hogy álljon meg, mert a gyerekeim a kocsiban vannak. Nem érdekelte, ment tovább, direkt úgy kanyarodott, hogy leessek" - mesélte a Daily Mail-nek Melody Maldonado.
A nő végül leesett az autóról, ekkor értesítette a rendőrséget. A pillanat hevében még azt sem vette észre, hogy eltörte a lábát. Később elmondta, hogy egyáltalán nem érdekelte az autója, csak a gyerekei.
Az autótolvaj végül kiszállt a kocsiból, majd futásnak eredt, de nem sikerült elmenekülnie a rendőrök elől. A nő ellen három elfogatóparancs volt érvényben, így vélhetően sokáig rács mögé kerül.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott