
Afrikai migránsok vertek félholtra egy férfit Rómában
Az Észak-Londonból Albániába kikapcsolódni érkező család szörnyű tragédiát élt át a minap. A mindössze 7 éves Jonada Avida éppen az ország déli részén található Potami strandon pancsolt, amikor egy szolgálaton kívüli rendőr motorcsónakjával áthajtott az úszóknak kijelölt helyen, ezzel elsodorva a gyereket.
A helyi rendőrség szóvivője szerint a légcsavarok olyan súlyos sérüléseket okozta a kislánynak, hogy szinte azonnal életét vesztette.
A történtek következtében több, a partszakasz őrzésével megbízott rendőrt kirúgtak, a balesetet okozó sofőr pedig hamarosan bíróság elé áll – írta meg a Metro.co.uk.

Fotó: közösségi média
A helyi média arról is beszámolt, hogy a gyilkosság miatt országszerte tiltakozások indultak, a tüntetők Albánia belügyminiszterének és turisztikai miniszterének, valamint a rendőrség vezetőjének lemondását követelik.

Afrikai migránsok vertek félholtra egy férfit Rómában

Temetői rém: több mint száz emberi maradványt lopott

Még mindig akadozik a vasúti közlekedés Németországban a téli vihar után

Életet követelt a vihar Nagy-Britanniában, százezrek maradtak áram nélkül Franciaországban

Nigel Farage nemet mondana a brit katonák ukrajnai bevetésére

Az Egyesült Arab Emírségek veszélyesnek ítéli az Egyesült Királyság radikalizmusát

A britek folytatják a háborús eszkalációt

5 gyerekével zuhant kocsival a jeges folyóba egy édesanya, egyikük nem élte túl

Rejtélyes baj az űrállomáson, beteg lett az egyik űrhajós, hazaindulnak

Szélvihar miatt leállították az egyik francia atomerőművet

Középiskolai horror: Tanítási időben szabadult el a pokol

Az egyik űrhajós egészségi állapota miatt korábban tér vissza a Crew-11 legénysége a Nemzetközi Űrállomásról