
Legalább harminc ember meghalt, miután pánik tört ki egy turisztikai látványosságnál
Letartóztatta a rendőrség azt az Indiana állambeli nőt, aki áprilisban ráfeküdt kisfia felsőtestére, ezzel pedig olyan súlyos sérüléseket okozott a gyereknek, hogy két nappal később belehalt – közölte szombaton a Crime Online.
A rendőrség jelentése szerint Jennifer Lee Wilson április 25-én veszett össze tízéves nevelt fiával, Dakotával, aki bár a mindennapok során is dühkezelési problémákkal küzdött, aznap reggel valamiért fokozottan feldúltan ébredt.
Wilson mégis megkérte, hogy végezze el a kiszabott házimunkát, mert csak azután mehet ki a kertbe játszani, a fiú viszont ezt megtagadta, és elszökött otthonról. A nő keresni kezdte, majd meg is találta Dakotát, aki éppen az egyik szomszédjukat kérte, hogy értesítse a rendőröket. A fiú azt mondta neki, hogy segítségre van szüksége, mert szülei megverték otthon, ám a nő nem látott rajta semmilyen sérülést. Ekkor megérkezett Wilson, aki megkérte nevelt fiát, hogy üljön be a kocsijába, majd egy rövid veszekedés után végül hazaindultak.
Amikor kiszálltak az autóból, a nevelőanya állítása szerint a fiú még mindig dühös volt, majd a földre vetette magát és üvölteni kezdett. A nő a rendőrségnek elmondta, ekkor ráfeküdt és lefogta, hogy telefonon segítséget hívjon, de néhány perccel később a gyerek hirtelen abbahagyta a mozgást. Wilson megkérdezte, hogy színlel-e, miközben a kaputelefonon férjét nyugtatta, majd, amikor észrevette, hogy a gyerek már nem lélegzik, azonnal megkezdte az újraélesztést és tárcsázta a segélyhívót.
Dakotát a mentők kórházba szállították, ahol két nappal később belehalt sérüléseibe. A boncolás során kiderült, a nő saját, 140 kilogrammos testsúlyával olyan súlyos belső sérüléseket okozott 41 kilogrammos fiának, hogy a szervei egymás után leálltak.
A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt szombaton letartóztatta az anyát.
Címlapfotó: Facebook

Legalább harminc ember meghalt, miután pánik tört ki egy turisztikai látványosságnál

Síremlékeket döntöttek ki ismeretlenek az erdélyi Szászrégen zsidó temetőjében

Ennek tényleg elment a józan esze: a tűzszünet alatt is fegyvereket kér Ukrajnának a volt brit miniszterelnök

A német fuvarozók azonnali védett árat követelnek a német kormánytól

Újabb három magyar áldozata van az ukrajnai háborúnak

Van ahol kötelező irányjelzővel szerelni a rollereket, májustól lép életbe

Amerikai képviselők számonkérték Brüsszelt, amiért beavatkoznak a magyar választásokba

Felkavaró videó: Apja mellől rángattak el egy fiatalt Zelenszkij toborzótisztjei

Zelenszkijék nem bízzák a véletlenre: ukrán politikai tanácsadók dolgoznak Magyarországon

Európa nem készült fel a hatalmas energiaválságra, több országban korlátozni kell a fogyasztást

Ellenállnak a német fiatalok: nem akarnak brüsszeli érdekekért háborúba menni

Ébredezik Európa: Franciaországban és Írországban tüntetések kezdődtek a magas üzemanyagárak miatt