
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Egy 26 éves nő beismerte, hogy főzőedénnyel verte halálra édesanyját, miután hétfő hajnalban összevesztek bronxi otthonukban – számolt be a szörnyű esetről kedden a Metro.
Épp most öltem meg az anyámat
– mondta Skydajah Patterson a segélyhívó operátornak.
A kiérkező hatóságok eszméletlenül találták a fiatal nő anyját, Selma Mcleant, akinek fején és arcán traumás sérüléseket fedeztek fel. Patterson ekkor állítólag még mindig szorongatta a véres konyhai edényt és elárulta, miután tarkón ütötte Mcleant, ájultan esett össze.
A nőt kórházba szállították, de életét már nem tudták megmenteni. A lányt letartóztatták, de nem emeletek azonnal vádat ellene.
Információk szerint Mclean korábban már kétszer értesítette a rendőröket, mert lánya megtámadta őt. Továbbá az is kiderült, hogy Pattersont februárban engedték ki a pszichiátriáról.
Este hangokat hallott, és egy férfi hangján kezdett beszélni. A keresztanyám azt mondta, hogy fél
– emlékezett vissza Mclean keresztlánya a tragikus kimenetelű estére.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott