
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Az olasz szövetség honlapján csütörtök este megjelent hírt a vlv.hu tette közzé. A párizsi La Défense Arenában rendezett összecsapás második negyedében Francesco Condemi lövés közben arcon találta Jansik Szilárdot a magyarok kapitányát, akinek felszakadt a szemöldöke, amiért a játékvezetők videózás után brutalitás miatt kiállították a Pro Recco kiválóságát. Ez automatikusan négyperces emberelőnyt jelentett a magyaroknak, ráadásul az olaszok gólját elvették, és a szabályok szerint ötméterest lőhettek a magyarok, amit Manhercz Krisztián értékesített. A helyszínen a szurkolóknak, és az újságíróknak is úgy tűnt a visszajátszásokból, hogy Condemi mozdulatában semmi szándékosság nem volt, ezt az olasz kispadnál is így gondolták és óriási volt a felháborodás.
Az olaszok ugyan a találkozó későbbi részében már két góllal is vezettek, a magyarok végül ötméteresekkel megnyerték az összecsapást, a rivális pedig nehezen dolgozta fel a történeteket.

Fotó: Olasz Vízilabda Szövetség/Giorgio Scala / DBM
Az olaszok még a mérkőzés után a parkolóban próbálták kérdőre vonni a játékvezetőket, akiknek vissza kellett menekülniük a létesítménybe. Ezt követően az olaszok óvtak is, amelyet elutasítottak. Két nappal később, a spanyolok elleni 5-8. helyért rendezett mérkőzésen az olaszok a himnuszok alatt a zsűrinek hátat fordítva álltak fel, majd a ráúszásra éppen Condemit - akinek automatikus eltiltását a nemzetközi szövetség eltörölte - állították oda. A spanyolok nem is indultak el labdára, Condemi pedig ezt követően kiült a kispadra, és felöltözött, nem is játszott már egy másodpercet sem.
A jelképes tiltakozásnak ezzel még nem volt vége, az olaszok az első négy percben gyakorlatilag nem voltak hajlandóak támadni, védekezésben pedig mindig egy ember kiúszott ahhoz a kötélhez, ahol a kiállított játékosok várakoznak.
Az olasz szövetség honlapján jelezte, nem fellebbez a felfüggesztés ellen, ugyanakkor bízik abban, hogy a jövőben megfelelően technikákat alkalmaznak majd arra, hogy hasonló tévedés ne fordulhasson elő.
A felfüggesztés csütörtöktől lépett életbe, és azt jelenti, hogy az olasz válogatott nem indulhat a világkupában, amelynek divíziós I-es tornáját Újvidéken rendezik, többek között a magyar válogatott részvételével.
MTI

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott