
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Az eset Berlin nyugati részének központjában történt, egy bevásárlónegyedben. A beszámolók szerint a jármű felhajtott a járdára, elgázolt több embert, aztán visszatért az úttestre, majd nagyjából 100 méter után ismét a járdára hajtott és végül egy parfüméria kirakatát áttörve állt meg.
BZ című berlini lap szerint a jármű egy Renault kisautó.
A német főváros rendőrségének első közleménye szerint a járművet vezető férfit őrizetbe vették. Egyelőre nem tudni, hogy baleset történt, vagy szándékos gázolás - írták.
A legfrissebb információk szerint legalább egy ember meghalt és harmincan megsérültek.
A rendőrség és a mentőszolgálat nagy erőkkel vonult a helyszínre, mentőhelikoptert is bevetettek. A környéket lezárták.
Az eset a Breitscheid tér közvetlen közelében történt, ahol 2016-ban a karácsonyi vásár idején egy tunéziai szélsőséges iszlamista a tömegbe hajtott egy lopott kamionnal, halálra gázolva 11 embert.
Forrás: MTI

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott