Most a magyar uniós elnökségről szóló baloldali álhíreket tette helyre Kovács Zoltán

A kritikusok amiatt is támadták Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy találkozott Putyin elnökkel Kínában. Ez egy teljesen hétköznapi diplomáciai lépés volt, nem pedig annak jele, hogy megváltoztatnánk elkötelezettségünket. Magyarország a NATO és az Európai Unió elkötelezett tagja, és megvédi annak elveit illetve biztonsági berendezkedését – minderről Kovács Zoltán írt az EuObserveren annak kapcsán, hogy a portálon valótlanságok jelentek meg a magyar uniós elnökséggel kapcsolatban - írta szerdán az Origo.

Az előítélet nagyon is kiszámítható megnyilvánulásaként újabb kritikák jelentek meg, melyek szerint a magyar uniós elnökség az orosz vagy kínai érdekeket szolgálná, ilyen módon alaptalan kételyeket vetve fel a közelgő elnökségünkkel kapcsolatban. Akkor fedjük fel az ilyen állítások mögött meghúzódó indítékot – írta Kovács Zoltán az EuObserveren megjelent cikkében. A 2024-es magyar uniós elnökségért felelős kormánybiztos, nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár Anrew Rettman baloldali propagandista korábbi írására reagált, amiben a már unalomig ismert Orbán-kormány ellenes szólamokat mentráta. 

„Ez egész egyszerűen hamis”

Kovács szerint mindenekelőtt azok az állítások, melyek szerint Magyarország megpróbálná „ártalmatlanítani az új orosz szankciókat” egész egyszerűen hamisak, és céljuk, hogy szándékosan megpróbálják aláásni az uniós standardok melletti elkötelezettségünket.

Magyarországnak az Oroszország elleni bizonyos szankciók felülvizsgálatával kapcsolatos kérése valós gazdasági aggodalmakból táplálkozik, nem pedig geopolitikai részrehajlásból. A célunk ezzel az európai vállalkozásokra gyakorolt esetleges negatív hatások kezelése volt, de ezt az észszerű megközelítést gyakran eltorzítják a kritikusaink.

Gyakoriak az olyan hivatkozások meg nem nevezett diplomatákra és ellenzéki politikusokra, ahol a spekulatív kijelentéseket tényekként tálalják. Ezen beszámolók szerint Magyarország el akarja halasztani a 14. szankciós csomagot, de nincs semmilyen bizonyíték, mely alátámasztaná ezt az állítást. Magyarország jó eredményekkel büszkélkedhet az unió közös biztonságának védelmét illetően, és ezeket az elnökségünk során is meg fogjuk őrizni – írta a kormánybiztos.

A kritikusok amiatt is támadták Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy találkozott Putyin elnökkel Kínában. Ez egy teljesen hétköznapi diplomáciai lépés volt, nem pedig annak jele, hogy megváltoztatnánk elkötelezettségünket. Magyarország a NATO és az Európai Unió elkötelezett tagja, és megvédi annak elveit illetve biztonsági berendezkedését.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Az olyan kritikusok, mint például Andrew Rettman továbbá félreértelmezik Magyarországnak a szankciókkal kapcsolatos álláspontját is, azt sejtetve, hogy Magyarország elszigetelődik az unión belül. Ezzel szemben Magyarország mindössze olyan kiegyensúlyozott módszerek mellett érvel, melyek figyelembe veszik az egyes tagállamok eltérő gazdasági környezetét – írta Kovács Zoltán.

Ellenzéki vezetők, köztük például Vadai Ágnes és Gyöngyösi Márton, azt mondják, hogy Magyarország az illiberális politika előmozdítására fogja felhasználni az elnökséget. Annak előrevetítése, hogy ez egy „hatástalan és jelentéktelen” elnökség lesz, nem más, mint megelőző csapás, melynek célja a munkánk aláásása még azelőtt, hogy az megkezdődne, és csak az ilyen vezetők személyes céljainak a könnyebb elérését szolgálja.

Végül pedig azok az újra és újra felhozott vádak, melyek szerint Magyarország az orosz vagy kínai érdekek érvényesülését támogatná, teljesen alaptalanok, és annak a szélesebb narratívának a részét képezik, melynek célja Magyarország hírnevének megtépázása. Arra szeretnénk bíztatni a rosszindulatú kritikusokat, hogy adják meg Magyarországnak a lehetőséget, hogy bemutassa képességeit és elkötelezettségét – a hamis spekuláció és a megosztó nyelvezet használata helyett – fejtette ki Kovács Zoltán.

Az Európai Unió Tanácsának elnöksége jelentős felelősséggel jár, és Magyarország teljes mértékben tisztában van az ezzel járó figyelemmel. Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy elfogulatlan közvetítőként szolgáljunk az elnökség alatt, biztosítva az egész unió érdekeinek a védelmét. Ideje, hogy végre túllépjünk ezeken az alaptalan vádaskodásokon, és a közös céljainkra és kötelezettségeinkre összpontosítsunk.

2024. május 22. 13:10
Ijesztő csúszómászó szökött el Dunaújvárosban, nagy pánikot okozott
Szökött siklót mentett meg egy önkéntes tűzoltó Dunaújvárosban a minap.
Porig égett Aurelio autója az M6-oson, videóra vette a tragédiát
Szerencsére nem sérült meg a balesetben.
Ilyet még senki nem választott a lánykérés helyszínének
Mindenki ledobta magáról a textilt.
Új videót tettek közzé a magyar túszról
Másfél éve ejtette túszul a Hamasz, most újabb videót tett közzé a terrorcsoport a magyar-izraeli fogolyról.
„Csak semmi bennfenteskedés!” – szúrt oda Orbán Viktor Magyar Péternek az OTP közgyűlésén
Nekem nincsenek OTP-részvényeim, ezért kereskedni sem tudok velük, sem szabályosan, sem bennfentes módon – jelentett...
Ideje megvédeni magamat!
Áll a bál a Házasság első látásra szereplői körül... és nem csak azért, mert Judit és Petra csúnyán összebalhézott a...
family
Tények teljes adás, 2025. április 25., péntek
SOKKOLÓ - Konyhakéssel támadt a barátja szomszédjára egy részeg férfi Budapesten, videón a sokkoló szurkálás. Egy sz...
Itt kő kövön nem marad!
Óriási a sikere a Nagy Duettnek, így az eredeti tervhez képest plusz két adással készül a showműsor! De mit szólnak ...
family
Milliomos droghálózatot számoltak fel az esztergomi rendőrök
Esélyük nem volt a menekülésre.
Ez hátborzongató!
Őrjöng Horváth Gréta, rendőrségre ment a Farm VIP sztárja! Kiakadt, mert felhasználták az arcát és a hangját is, hog...
family

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.