
Halálra akarták éheztetni az öt éves gyereket
Lezuhant és egy mocsárba csapódott egy privát repülőgép csütörtökön Thaiföldön, a fedélzeten tartózkodó hét turista és a két pilóta is szörnyethalt a katasztrófában – számolt be az esetről helyi értesülések alapján a Sun.
A kisrepülő helyi idő szerint délután kettő órakor szállt fel a bangkoki Suvarnabhumi Nemzetközi Repülőtérről, és a 300 kilométerre lévő Trat tartomány felé tartottak, amikor alig 10 perccel a felszállás után elveszítették a jelet az irányítóközponttal.
A helyiek óriási robbanásra lettek figyelmesek, füstöt azonban nem láttak felszállni a chachoengsaói erdőből. A keresés idejére a rendőrök lezárták a repülő utolsó ismert tartózkodási helyének környékét, nem sokkal később pedig meg is találták a roncsait a mocsárban.
A hatóság se a pilótákat, se a turistákat nem találta meg, de a helyszínen készített fotók alapján több csomag is volt a gépen, amelyekben európai turistákról készült képeket találtak. Az áldozatokat órákkal a tragédiát követően is keresik, ám úgy gondolják, senki nem élte túl a tragédiát.

Halálra akarták éheztetni az öt éves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány

Leszúrta alvó anyját egy 13 éves fiú

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire

Megtörte a csendet az agyevő amőba miatt elhunyt szlovák kisfiú édesanyja

Tíz évvel a Bataclan-mészárlás után – Párizs még mindig viseli a sebeket + videó

Teherautó gázolt el több embert egy dél-koreai piacon

Életét vesztette a kedden lezuhant török katonai repülőgépen utazó 20 katona

Halálra gázoltak egy másfél éves kisgyereket

Két kiskorú megerőszakolt és brutálisan összevert egy ötéves kislányt

Meghalt egy családapa, miután leomlott egy szállodaerkély