MNB-igazgató: Jövő év második felétől markánsan csökken az infláció

Az inflációt jövő év második felétől külső és belső tényezők egyaránt markánsan csökkenteni fogják, továbbá a lassuló gazdasági növekedés "gyors visszapattanása" is várható júliustól - mondta Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közgazdasági előrejelzés és elemzés igazgatóság igazgatója a jegybank decemberi Inflációs jelentését bemutató online sajtótájékoztatón csütörtökön.

 

Az MNB kedden tette közzé idei utolsó prognózisának főbb számait, az infláció eszerint 2023-ban a 15,0-19,5 százalékos sávban lehet az idénre várható 14,5-14,7 százalékot követően.

Balatoni András az inflációt csökkentő külső tényezők közül megemlítette a világpiaci energia- és nyersanyagárak esését, a termelési láncok helyreállását, illetve az élelmiszerek világpiaci árának és a szállítási költségek visszaesését.

A belsők közül pedig a gazdasági növekedés lassulását, a rendelkezésre álló jövedelmek és a fogyasztás mérséklődését, illetve az adóintézkedések hatásának kifutását sorolta fel.


Az MNB igazgatója rámutatott arra, hogy az év végére 20 százalék fölé emelkedett, nemzetközi viszonylatban kiugróan magas magyar inflációs adatot az energiaárak és a költségek növekedése okozta.

A vállalatok a költségek felett árazták át a termékeket, a céges profitok kiugróan, 34 százalékkal nőttek az előző időszakhoz képest - hívta fel a figyelmet. Azzal folytatta, hogy más régióban is nőnek a profitok, de nem ilyen magas szinten, és úgy fogalmazott: az inflációt már nem lehet magyarázni a költségek növekedésével, "a cégek túlkompenzáltak".

Az élelmiszerárak inflációja Magyarországon volt a legmagasabb, messze elszakadt a régiós számoktól a legutóbbi adat szerint - jegyezte meg azt is hozzátéve, hogy az élelmiszerek árának mély elemzése elkerülhetetlen, "utána kell nézni, hogy mi okozta ezt a masszív drágulást a termékek széles palettáján".

Kifejtette: a feldolgozott termékeknél "elképesztően magas", 25 százalékos volt az árdinamika, miközben a feldolgozatlan termékek körében is jelentősnek mondható, 18 százalékos inflációt tapasztaltak. Különösnek nevezte a feldolgozott termékek árának alakulását, hiszen a nettó élelmiszerexportőr országokban - ilyen Magyarország is - jóval alacsonyabb volt a pálya.

Az élelmiszerek importja is jelentősen emelte az árindexet, a forint leértékelődése gyorsan megjelent az árakban - emelte ki.

Hozzátette: a piaci szereplők kompenzálták az árkorlátozások hatását, a kiskereskedelmi láncok jövedelmezősége nem romlott, inkább javult. Kérdésesnek nevezte továbbá, hogy a vállalatok az árstopok kivezetése után visszacsökkentik-e azoknak a termékeknek az árát, amelyeket a korlátozás miatt megemeltek.

Arra is kitért, hogy az árak befagyasztása megnövelte a keresletet egyes termékekre, minek következtében a termelési láncokban "szakadások", kínálati problémák keletkeztek, a tejzsír elérhetőségének csökkenése miatt például a sajtok ára drasztikusan megnőtt - magyarázta.

Azt is hozzátette, hogy olyan forgatókönyvek valósultak meg, amelyekre pár éve még senki nem számított volna: Lengyelországból 25 százalékkal olcsóbb volt sajtot behozni, Romániából pedig megérte csirkét importálni.

A fotó illusztráció: MTI

A jegybank igazgatója előrevetítette: a 2023 második felétől várható gazdasági "visszapattanásnak" megalapoz az, hogy a foglalkoztatás szintje továbbra is kiugróan magas Magyarországon és a beruházások sem álltak le. Felidézte a jegybank előrejelzését, miszerint jövőre éves szinten 0,5-1,5 százalék közötti GDP-növekedés várható, az azutáni években pedig a bővülés mértéke 3-4 százalék körül alakul.

Az idei konjunktúra kedvezőbb lett a korábbiakban vártnál, amiben fontos szerepet játszott az ipar, azon belül is a jármű-, illetve az akkumulátorgyártás teljesítménye - mondta Balatoni András. (Az MNB decemberi jelentésében az idei GDP-várakozását 4,5-5,0 százalékra emelte.)

A jegybank szakembere arra is kitért, hogy bár a külpiaci kép "nem rózsás", a hazai export bővülni képes, ami - a negatív belső kereslettel együtt - jövőre hozzájárul a külső egyensúly javulásához.

Balatoni András megerősítette, hogy az adósságráta idén csökkenni fog, továbbá a feszes költségvetési gazdálkodás fontosságára hívta fel a figyelmet, illetve megjegyezte, hogy a helyreállítási terv elfogadásával Magyarország nagy lépést tett az európai uniós források lehívásának irányába.

Forrás: MTI

2022. december 22. 13:16
Két hét után meghalt az izraeli kisfiú, akinek az édesanyját brutális merényletben meggyilkolták
Kéthetes korában elhunyt a merényletben meggyilkolt várandós nő császármetszéssel súlyos állapotban világra hozott k...
Megérkeztek az utolsó képek a parajdi sóbányáról – így már sohasem láthatjuk
A sóbányát pénteken teljesen elöntötte a víz.
Indiában többen meghaltak egy petárdagyárban bekövetkezett robbanásban
Robbanás történt az észak-indiai Pandzsáb állam egy petárdákat gyártó üzemében, legkevesebb öten meghaltak, és több ...
Orbán Viktor: Ukrajna uniós tagsága pénzügyi tragédia lenne
Ukrajna európai uniós tagsága pénzügyi tragédiával, gazdasági öngyilkossággal érne fel - részletezte az MTI, a minis...
Figyelmeztet a miniszterelnök: az online csalások nyolcvan százaléka ukrán gyökerű Magyarországon
Egyre több magyar esik áldozatául az ukrán hátterű online csalásoknak.
Készülj, ez hajmeresztő lesz!
20 méter magasra repültek, vagy éppen a hajuknál fogva lógatták őket. Sokkoló, vagy inkább hajmeresztő produkcióknak...
family
Gyerekként ez volt az álmom
Hamarosan élőben láthatjuk, amint Kapu Tibort felbocsátják az űrbe. De nem csak rá, hanem Cserényi Gyulára is hatalm...
family
Megrázó vallomások a Naplóban
Kaiser Ede - akinek a neve összeforrt a móri bankrablással - először enged be kamerát az otthonába. Most vasárnap is...
family
Tények teljes adás, 2025. május 30., péntek
MEGDÖBBENTŐ - Kamaszok vertek össze egy középkorú férfit Móron viccből, az áldozat két nappal később hatalmas kínok ...
Mokka Eszterrel!
Nem szokatlan neki a hajnali kelés, sőt egyenesen azt mondta, hogy élvezi is. Ráadásul azért teszi mindezt, hogy Önö...
family

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.