Mit próbál titkolni? Magyar Péter szavai nincsenek összhangban azokkal a számokkal, amelyeket korábban nyilvánosságra hoztak a kampányeseményekről

Magyar Péter elismerte, hogy százmillió forintot költöttek a Hősök terén megrendezett kampányzáró eseményükre. Arról viszont hallgat a Tisza Párt elnöke, hogy miért szórták el a jóval nagyobb Kossuth téri rendezvényük árának négyszeresét június 8-án. Magyar Péter és pártja egyértelműen igyekezett leplezni a hatalmas költségeket, majd a lebukásuk után úgy tesznek, mintha mi sem lenne természetesebb annál, hogy ilyen sokat költöttek - írta csütörtökön a Magyar Nemzet.

Beismerte Magyar Péter, hogy valós információk szerepeltek azon a kedden nyilvánosságra került hangfelvételen, amelyen a Tisza Párt alelnöke, Radnai Márk arról beszélt, hogy több, mint százmillió forintot költöttek a párt kampányzáró rendezvényére, amit a Hősök terén rendeztek meg június 8-án.

Magyar egy Strasbourgban felvett videón – igyekezve bagatellizálni a korábban elleplezett hatalmas költségeket – úgy fogalmazott: „az ilyen rendezvények, például a Hősök terei rendezvény, vagy a Kossuth téri rendezvény, vagy az október 23-ai rendezvény, ezek óriási költséggel járnak. A Hősök tere, az körülbelül százmillió forintba került bruttó, és az október 23-ai, rendezvény is ötven és száz között van”.

A Tisza Párt elnökének szavai azonban nincsenek összhangban azokkal a számokkal, amelyeket korábban nyilvánosságra hoztak a kampányeseményekről. Magyar azt állítja, a nagy rendezvényeik egyaránt sokba kerültek, ugyanakkor nem adott magyarázatot arra, miért kellett közel négyszer annyit költeniük a Hősök terén tartott kampányzáróra, mint az április 6-án a Kossuth téren megrendezett, amúgy jóval nagyobb tömeget vonzó eseményre, amelynek lebonyolítását korábbi állításuk szerint 28 millióból megoldották.

Hogy a lap csak egy érdekes példát említsen, a Tisza Párt által nyilvánosságra hozott adatok szerint biztonsági szolgáltatásokra elég volt mindössze egymilliót költeniük április 6-án a Kossuth téren, két hónappal később viszont már ennek mintegy tízszeresére rúgott a Hősök terén tartott kampányzáró biztosítása.

Fotó: MTI

Vagy az történt tehát, hogy a Kossuth téri rendezvény esetén nem valós összegeket adott közre Magyar Péter és csapata, vagy pedig valamilyen okból a kampányzáró esetében fizettek indokolatlanul sokat a szolgáltatásokért. Utóbbira enged következtetni az a tény, hogy Magyarék korábban láthatóan igyekeztek elrejteni a június 8-án rendezett tüntetésük költségeit. 

A tavaszi rendezvények estében ugyanis még egészen részletes bontásban tették közzé a költségeket. Külön sorolták föl például a hangosítás, a videóvezérlés, az áramfejlesztés vagy éppen a közművek költségeit. Ezzel szemben viszont a szeptemberben nyilvánosságra hozott második negyedéves beszámolójukban zanzásítva, mindössze két soron – biztosítás és rendezvénytechnika – tüntették föl, hogy összesen mennyibe került a tüntetéseik lebonyolítása. 

Ez az eljárás kísértetiesen emlékeztet az ellenzék 2022-es botrányos, „mikroadományokból” finanszírozott kampányának elszámolására, amikor Márki-Zay Péter – akárcsak most Magyar – folyamatosan azt hangsúlyozta, hogy olyan részletes és pontos dokumentációt még senki sem készített a költségekről, mint ők. A baloldal bukott miniszterelnök-jelöltjének csapata valóban nyilvánosságra is hozott egy elképesztően hosszú táblázatot a finanszírozásról. Ugyanakkor mindössze egyetlen tételként tüntették föl azt a Soros Györgytől érkező több milliárd forintnyi guruló dollárból a Bajnai Gordonhoz köthető Datadatnak utalt hatalmas összeget, amiből lényegében a teljes kampányt lebonyolították.

Ugyanezt a taktikát követte a Tisza Párt is a második negyedéves beszámolójában, amikor rendkívül elnagyoltan számoltak csak be arról, honnan származnak a bevételeik, és mire költöttek belőlük. Ráadásul a dokumentum végén ígéretet tettek arra, hogy október végére kihozzák a harmadik negyedév adatait is, amit valamiért azóta sem tettek meg. Az egy hónapos csúszással mit sem törődve ugyanakkor Magyar Péter minapi strasbourgi sajtótájékoztatóján az október 23-ai demonstrációjuk költségeiről szólva hangzatosan megígérte: „valahogy azt is természetesen ki fogjuk írni”.

2024. november 28. 13:08
A választáson arról kell majd dönteniük a magyaroknak, hogy egy szuverenista, a magyar érdekeket képviselő Orbán-kor...
Az IMF hazazavarása miatti nézetkülönbségek miatt távozott korábban a kormányzatból.
KIMONDTUK AZ IGENT! - A legnagyobb titokban összeházasodott Mikes Anna és Krausz Gábor! Most megmutatjuk az első fel...
family
Döbbenetes felvétel terjed arról, ahogy Ruszin-Szendi Romulusz vállal ellöki a Mandiner riporterét! A felvétel óriás...
family
Alig 20 centi magas és néhány kiló, ugyanakkor nagyon makacs és önfejű. A tacskókat kutyabőrbe bújt Napóleonként is ...
family
Óriási az öröm, második gyerekét várja Hosszú Katinka! Máris megmutatjuk, hogyan jelentette be a nagy hírt és azt is...
family
Óriási bejelentés, Magyarországra jön Natalia Oreiro, a világhírű sorozat, a Vad Angyal sztárja! Ő lesz most vasárna...
family