
Orbán Viktor: Ma nehéz baloldalinak lenni Magyarországon! + Videó
Augusztus 20-án, azaz vasárnap mintegy 34 ezer effektet lőnek majd ki este 9 órakor a Duna négy kilométeres szakaszán Budapesten. A helyszíni előkészületek már javában zajlanak, a szakemberek fokozott odafigyeléssel telepítik a pirotechnikai eszközöket, a kormányszóvivő, Szentkirályi Alexandra Facebook-oldalán pedig azt is megmutatta, pontosan hogyan kell elképzelni mindezt. A Nuvu Kft. sajtóreferense, Kotasz Gergő elárulta, a lenyűgöző látványvilág teljeskörű élményéért legfőképp a rakpartról érdemes nézni a fél órás lélegzetelállítónak ígérkező showt a nagyobb „durranások” azonban még az agglomeráció magasabb pontjairól is tökéletesen kivehetők lesznek.
Szentkirályi Alexandra a tűzijáték csövek telepítésénél mindent alaposan szemügyre vett és mint kiderült, az ilyen kifinomult pirotechnikai eszközökkel korántsem minden nap lehet találkozni, valójában ezeket kizárólag az államalapítás ünnepére tartogatják. Az elmúlt évekhez képest a látványos műsor egyre csak fejlődik, így mindenki megtalálja benne a kedvenc motívumát, avagy technikáját. Idén lézershow, drónshow, fényfestés és persze a hagyományos tűzijáték is várja az érdeklődőket, mindemellett pedig egy újdonság is fogadja majd a kíváncsiskodókat, de erről a kormányszóvivő egyelőre nem árult el többet.

Orbán Viktor: Ma nehéz baloldalinak lenni Magyarországon! + Videó

Találó: Dopeman szalmonellás csirkéhez hasonlította a Tisza Párt alkalmazását

Itt a bejelentés: már 100 ezren csatlakoztak Orbán Viktor digitális polgári köreibe

Magyarország újabb megbüntetéséről fantáziál Magyar Péter tanácsadója + Videó

Eddig nem látott képsorokat osztott meg Orbán Viktor a Háborúellenes Gyűlés backstage-ből + Videó

Orbán Viktor ezt a hetet is megnyerte

„A Tisza tagja vagyok, támogatom Ukrajna háborúját“ – így zajlott Magyar Péter győri gyűlése

Szijjártó Péter: Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentességét

Nagy bejelentésre készül Orbán Viktor – Jó hírrel kezdhetik a hetet a kkv-k

A magyarok nemet mondanak a sorkatonaságra

Orbán Viktor: Magyarországon van az egyik legstabilabb és leghatékonyabb kormányzás Európában

Orbán Viktor: A migráció és a háború jelenti ma a legnagyobb veszélyt Magyarországra