Milliós kárt okozott gazdáinak egy kutya, csak a szerencsén múlt, hogy nem lett senkinek sem baja

A lakók a füstérzékelőre ébredtek.

Rágyújtotta szerető családjára a házat egy kíváncsi kutya még június 26-án hajnalban az amerikai Colorado Springs-ben. A tulajdonosok a füstérzékelő riasztására ébredtek fel, ekkor már azonban otthonuk lángokban állt – derült ki a helyi tűzoltóság keddi bejegyzéséből.

Egy férfi nekilátott az oltásnak, mielőtt még bárkinek baja esett volna, és sikerrel is járt. A tűzoltók csak ezt követően érkeztek meg a házhoz, ahol a lángok keletkezésének okát vizsgálva megtekintették a benti biztonsági kamerák felvételét.


Ekkor derült fény a rejtélyre: a család kutyája éjjel kilopózott a konyhába, majd miközben két lábra állva a tűzhelyen lévő dobozokat szaglászta, véletlenül sikerült elfordítania az egyik gombot, a tűz pedig szinte megállíthatatlanul kezdett terjedni.

A történet meglehetősen szerencsésen véget ért, noha az anyagi kár jelentős, hiszen mindössze a tüzet oltó házigazdát szállították kórházba füstmérgezés miatt, más rajta kívül nem sérült meg.

2024. július 04. 18:28
Interjút adott Donald Trump a merénylet után
Szürreális élménynek nevezte Donald Trump, a Republikánus Párt várható elnökjelöltje egy vasárnapi lapinterjúban, ho...
Két embert is majdnem halálra késelt Komlón, nagy erőkkel keresik
Több emberen elkövetett emberölés kísérlete miatt adott ki elfogatóparancsot a rendőrség a 22 éves aranyosgadányi fé...
Bomba robbant az Eb-döntő idején, 5 szurkoló meghalt - Videó
Megnevezték az elkövetőket is.
Horrorbaleset történt a féli óvodánál, mentőhelikopter landolt a helyszínen - Videó
Kegyetlen erejű volt a csattanás. Több mint fél tucat sérültről tudni.
Meglepő és érdekes adatokat közöltek az idei Eb-ről
A spanyol válogatott lett az első, amely négy labdarúgó Európa-bajnokságot nyert.
Tények teljes adás, 2024. július 15., hétfő
TRAGÉDIA - Vízbe fulladt egy fiatal férfi Környén, a testvérével indult horgászni, meg akart mártózni a melegben, de...
Lakosság: 3 fő!
Szanticska, a falu, ahol hárman élnek. Magyarország legkisebb településén még az idő is megállt, és minden főre jut ...
Nem érkezik lehűlés
időjárás-jelentés, 2024. július 15., hétfő
Trump: Én mindent túlélek!
"Halottnak kéne lennem, de mégis élek!" Ezt mondta Donald Trump a merénylet után. Mindössze egy centiméteren múlt az...
Nem vagyok gyilkos!
Összeomlott, kamerák előtt zokogott Alec Baldwin, amikor a bíró kimondta: ejtették az ellene indított emberölési per...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.