
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Antonio Staglianò, a popzene és éneklés szeretetéről elhíresült püspök jónak látta fellebbenteni a fátylat arról az illuzióról, amihez minden gyermek maximálisan ragaszkodik, aki hisz a mesékben.
A püspök Sziciliában, a Szirakúzához közeli Noto városában található Santissimo Salvatore Bazilika szószékén bejelentette: "A Mikulás nem létezik, és többek között a Coca Cola is az ő figurájához igyekszik kötni a hagyományos értékeket. Az általa viselt ruha piros színét a Coca Cola kizárólag reklámcélból választotta. Mikulás nem olyan történelmi személy, mint Szent Miklós, akitől a lopták karaktert -mondta Staglianò püspök, majd arra bíztatta a legkisebbeket, hogy jobban éljék át a karácsonyi várakozás időszakát.
A püspök szavai alaposan meglepték a kicsiket, és felháborították a szüleiket. A nagyobbak a közösségi platformokon indítottak heves vitát, végül elszabadult a pokol. Az egyház nevében Don Alessandro Paolinonak kellett magyarázkodnia.
"Mindenekelőtt a püspök úr nevében sajnálatomat fejezem ki e szerencsétlen nyilatkozat miatt, amely csalódást keltett a kicsikben. Szeretném hangsúlyozni, hogy Monsignor Staglianò szándékai mások voltak ezzel a kijelentéssel. Azt szerette volna, hogy nagyobb tudatossággal elmélkedjen mindenki a karácsony értelméről. A püspök szándéka nem az volt, hogy megtörje az ünnep varázsát a kicsik számára, hanem hogy segítsen nekik mélyebben elgondolkodni. Például az ajándékozás jelentőségéről, kezdve Szent Miklós történelmi alakjával, aki ajándékot osztogatott a legszegényebbeknek. A szolidaritásról, amelynek jellemeznie kell a karácsonyt, azt az ünnepet, amelyen Jézus születését ünnepeljük. Ha San Nicola püspök alakjából származó Mikulás figurájából levonhatjuk a tanulságot, akkor az az lenne, hogy kevesebb ajándékot kell adni és fogyasztani. Szerezzük vissza a karácsony keresztény hagyományának valódi jelentését - mondta.
Forrás:Corriere.it, huffingtonpost.it,msn.com

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott