
Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket
A kormányzó Georgiai Álom-Demokratikus Georgia párt jelöltjét, Miheil Kavelasvilit választották Georgia hatodik elnökévé - írta az MTI. Georgiában most először nem közvetlenül, hanem egy 300 elektorból álló kollégium révén választották meg az államfőt. A választási bizottság közlése szerint az elnökválasztáson 225 elektor vett részt, egy szavazólapot töröltek, így 224-en szavaztak Mikhail Kavelasvilire. A volt parlamenti képviselő és volt labdarúgó sztár volt az egyetlen jelölt.
A választási törvény szerint, ha Mikhail Kavelasvili nem kapta volna meg az elektorok szavazatainak kétharmadát, akkor még szombaton megtartották volna a szavazás második fordulóját, ahol elég lett volna megszereznie az egyszerű többséget. Az ellenzék "illegitimnek" minősítette a szombati választást, és jelezte, hogy a hivatalban lévő elnököt, Szalome Zurabisvilit tartják továbbra az ország egyetlen legitim vezetőjének.

Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket

Tragédia: busz csapódott egy buszmegállóba, többen életüket vesztették

Konfliktusba keveredett, majd lelépett egy ,,papírrendőrrel” - videón a szürreális jelenet

Sikeresen visszatért a Földre a Sencsou-20 kínai űrmisszió legénysége

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány

Leszúrta alvó anyját egy 13 éves fiú

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire

Megtörte a csendet az agyevő amőba miatt elhunyt szlovák kisfiú édesanyja