
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A Dachauer Strasse környékén nagyszabású művelet van folyamatban – erősítette meg a rendőrség, írta a BBC. A Spiegel információi szerint a tömegbe hajtó autó sofőrje egy 24 éves afgán volt.
A rendőrség közölte, a gyanúsított egy menedékkérő. Bajorország miniszterelnöke szerint az eset egy „gyanús támadásnak" tűnik. A gyanúsított migránst egyébként lopás és kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt ismerte a rendőrség.
A rendőrség szerint többen megsérültek. Az autó sofőrjét a rendőrség a helyszínen elfogta, és jelenleg úgy ítélik meg, hogy nem jelent további veszélyt – jelentette az Antenne Bayern. A rendőrség később megerősítette, hogy lövések is dördültek a támadás során.
A sofőr egy tüntetésen hajtott a résztvevők közé. A pontos körülmények egyelőre tisztázatlanok, az sem világos, hogy véletlen vagy szándékos cselekedet volt-e.
A Bild című német lap honlapján megjelent értesülés szerint az incidensnek sok sérültje van. A Bild úgy tudja, egy Mini Cooper hajtott a tömegbe, és az eset a Verdi szakszervezeti szövetség demonstrációján történt.
A Bild szerint a rendőrök előzetesen lövéseket adtak le. A szemtanúk szerint a Mini Cooperben két férfi ült, akik közül az egyikre a rendőrök rálőtték és elvitték.
Egy tüntető a Bayerischer Rundfunk rádiónak elmondta: „A tüntetésen voltam és láttam, hogy egy férfi fekszik az autó alatt. Aztán megpróbáltam kinyitni az ajtót, de zárva volt”.
Egy szemtanú a helyszínen elmondta, hogy a Mini elütött egy nőt is a gyermekével: „Az anya és a gyermek állítólag az autó alatt feküdt”.
Dieter Reiter, München főpolgármestere is megszólalt a szörnyű incidens után: „A rendőrfőnök most tájékoztatott arról, hogy egy jármű belehajtott egy embercsoportba, és sajnos sokan megsérültek, köztük gyerekek is. Mélységesen meg vagyok döbbenve. Gondolataim a sérültekkel vannak.”
A mai napon a Verdi szakszervezet felhívására számos alkalmazott lépett sztrájkba, hogy béremelésért és szabadnapokért demonstráljon.
Forrás: Magyar Nemzet

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott