Migrációkutató Intézet: a brüsszeli merénylet rámutat az európai migrációs rendszer súlyos hiányosságaira

A brüsszeli merénylet körülményei - az, hogy azt a hatóságok látókörében lévő, köztörvényes bűncselekményeket elkövető, illegálisan az országban tartózkodó tunéziai állampolgár hajtotta végre - ismételten rámutatnak az európai migrációs és menekültügyi rendszer súlyos hiányosságaira - olvasható a Migrációkutató Intézet elemzésében, amelynek részleteit kedden közölték az MTI-vel.

Az elemzésben felidézték, hogy hétfőn újabb terrortámadás történt a belga fővárosban. A feltételezett elkövető, a 45 éves tunéziai Abdesszamad Lasszúd illegális bevándorlóként érkezett az országba, és bár menekültkérelmét 2019-ben elutasították, továbbra is Belgiumban maradt.

A merénylő a Belgium-Svédország EB-selejtező mérkőzés idején csapott le, két, svéd szurkolói mezt viselő férfit megölt és egy taxisofőrt súlyosan megsebesítetett, majd elmenekült a helyszínről - tették hozzá.

A férfi az a médiahírek alapján nem először került összeütközésbe a törvénnyel: már Tunéziában is meggyűlt a baja a hatóságokkal, és Belgiumban is köztörvényes bűncselekményeket követett el, legutóbb például megfenyegette az egyik menekültközpont lakóját. Épp a támadást követő napon, kedden kellett volna megjelennie a rendőrségen, hogy kihallgassák - foglalták össze az elemzésben.

A támadó gépkarabéllyal hajtotta végre a merényletet, és mivel kedden hajnalban még szökésben volt, a hatóságok a legmagasabb, négyes szintű terrorkészültséget rendelték el Brüsszelben. A férfit azóta Schaerbeek egyik kávézójánál lelőtték a belga rendőrök - írták.

Azt feltételezik, hogy a merénylő szándékosan választott svéd szurkolókat áldozatul, mivel az ország a Korán-égetések miatt hónapok óta a szélsőségesek haragjának középpontjában áll - olvasható.

A közösségi médiában feltöltött videói alapján a férfi az Iszlám Államnak esküdött hűséget. Egyelőre nem látszik közvetlen kapcsolat a Hamász Izrael elleni támadása és a brüsszeli merénylet között - jegyezték meg.


Aggasztó fejleménynek nevezték, hogy az elmúlt évek nyugat-európai támadásaihoz képest, ahol a merénylők általában késeket vagy gépjárműves "ramming-módszert" (elgázolás) használtak, most a támadó gépkarabélyra tett szert, amivel sokkal nagyobb pusztítást végezhetett volna: ezt valószínűleg csak az gátolta meg, hogy nem volt megfelelő képzettsége a fegyver használatához.

Ugyanakkor az elmúlt évek titkosszolgálati eredményeit jelzi, hogy az európai hatóságoknak továbbra is zömében magányos elkövetőkkel kell szembenézniük, ami szintén csökkenti a támadások hatékonyságát - közölték.

A brüsszeli merénylet az intézet szerint arra is felhívja a figyelmet, hogy továbbra sem sikerült megnyugtató választ adni arra a problémára, amit az irreguláris migránstömegbe vegyült szélsőségesek érkezése okoz Európának. Hasonlóan a 2020 novemberi bécsi merénylőhöz, ez a támadó is régóta a hatóságok látókörében volt (igaz, egyelőre úgy tűnik, nem terrorgyanú miatt), ráadásul négy éve semmiféle jogalapja nem volt a belgiumi tartózkodásra, mégsem tudták kitoloncolni - áll az elemzésben.

"Az, hogy Európában olyan terroristák tudnak merényleteket végrehajtani, akik illegálisan tartózkodnak itt, akikről a hatóságok tudnak, és akiket mégsem sikerül hazaküldeni, rámutat az európai migrációs és menekültügyi rendszer súlyos hiányosságaira. Aggasztó, hogy ennek a problémának a megoldására az új Migrációs és Menekültügyi Paktum tervezete sem ad választ: ebből ugyanis nem látszik, mitől működne érdemben jobban az európai határvédelem, hogyan sikerülne jobban kiszűrni a szélsőségeseket, és miként lehetne hatékonyabbá tenni a hazatoloncolásokat" - fogalmaztak.

Az Europol által kiadott, terrorista bűncselekményeket elemző TE-SAT-jelentés is a probléma súlyosságára hívja fel a figyelmet. Tavaly a tagállamok hat dzsihádista akciót jelentettek, amelyből kettő támadást sikeresen hajtottak végre, egyet Belgiumban, egyet pedig Franciaországban. A szélsőséges iszlamista csoportokhoz köthető esetek száma csökkent 2021-hez (11) és 2020-hoz (13) képest - ez javarészt az elhárító szolgálatok munkájának köszönhető - ám látható, hogy bizonyos személyek esetében a radikalizálódás megakadályozhatatlan - áll az elemzésben.

MTI

2023. október 17. 12:51
Karácsonyi kvíz: Most letesztelheti, mennyire rajong az ünnepért!
Csak pár másodpercet vesz igénybe.
Megrázó fotók: meghalt egy ember a Lurdy háznál
Rendőrök érkeztek a helyszínre.
Leszakadt egy erkély a VI. kerületben, ketten életveszélyesen megsérültek
Éppen falat bontottak az épület belső udvarában, amikor leszakadt az egyik erkély, és maga alá temetett két munkást.
Elképesztő piruettet vettek fel az M3-ason, egy sofőr nyári gumival korcsolyázott – Videó
Biztosan akadnak, akiket ez sem győz meg az abroncscseréről.
Óriási lángok csaptak fel az Auchan egyik raktárában, fiatalokat gyanúsítanak a gyújtogatással
A tűzoltók számára azonnal nyilvánvaló volt, hogy gyújtogatás történt.
Egyre jobban van a lezuhant színésznő
"Jobban vagyok már. Lassan, de biztosan gyógyulgatok" - ezzel a hírrel jelentkezett először a balesete óta a Nemzeti...
Egyre jobban terjed a skarlát
Egyre jobban terjed a skarlát-fertőzés a gyerekek között. Idén több mint háromszor annyi beteg van, mint tavaly ilye...
100-al gázolta halálra a kerekesszékest
Száguldozó sofőr okozott halálos balesetet Vámosújfaluban. A férfi a furgonjával 100-al ment a faluban, amikor az id...
Ablakon kilógva törölte a szélvédőt
Kézi ablaklehúzóval tisztította az autó ablakát egy férfi a 6-os úton, Dunaújváros közelében. Menet közben, a jobb e...
Ön látja, mi van a képen? Sokan már feladták a találgatást
Többeknek tört már bele a bicskája egy optikai csalódásba.
Horrorbaleset az M1-es autópályán
Az ukrán külügyminiszterrel tárgyalt Szijjártó Péter Brüsszelben
Egy "élő bőr" védi a Kínai Nagy Falat az eróziótó
Alekosz rögtön jelentkezett Vadon Jani helyére
Elárulta a Google, mire kerestek rá 2023-ban a magyarok

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.