
Olaszországban több ezer embert menekítettek ki egy erdőtűz miatt
Magyarországon és a világon talán bárhol élő magyar családjában elengedhetetlen elem a feldíszített fenyőfa karácsonykor, el sem igazán tudjuk nélküle az ünnepet. Nem minden országban nőnek azonban fenyőfák, amire a műfenyő egy kézenfekvő megoldás lehet, néhány helyen mindenféle színben gyártanak.
A helyiek viszont gyakran alapoznak a hazájuk természeti adottságaira, Costa Ricán éppen ezért megszokott, hogy kávéágakkal díszítik a lakást, Indiában pedig a banán- és mangófa is divatos.
Hazánkhoz egészen közel maradva is találunk egy igen furcsa szokást. Az ukránok minden olyan dekorelemet és jelképet felhasználnak, amiket mi is, azonban műpókokat és műpókhálókat is felaggatnak a karácsonyfára.
Egy régi mondának köszönhetően terjedt el ez a szokás, amely arról szól, hogy egy szegény nőnek nem volt pénze, hogy díszeket vásároljon a karácsonyfájára, egyik reggelre azonban egy pók ragyogó hálójával körbeszőtte a fenyőt. A szerencse és a remény jelképévé váltak ezek a szimbólumok keleti szomszédunknál.
Kevesen hinnék, hogy pusztán nyelvi okai is lehetnek egy karácsonyi tradíciónak, ugyanakkor Kínában pont ez a helyzet. Az emberek szépen feldíszített, becsomagolt almát adnak szeretteiknek december 24-én, a mandarin nyelvben ugyanis a szenteste megnevezése nagyon hasonlít az alma szóra, így a gyümölcs az ünnep szimbólumává vált.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Mára már többnyire letűnt, ugyanakkor igen gazdag hagyományokkal rendelkezik Csehország is a szeretet ünnepét illetően. Kevesen tudják, hogy valamikor egy hajadon lánynak kilenc fonott kalács végét kellett összegyűjteni, ha következő évben szeretett volna férjhez menni.
Maradva a cseheknél, megemlítendő az a szokás, amelynél kevés balesetveszélyesebbet ismerünk: ha valaki egészséges akart lenni egész esztendőben, egy fejszére kellett rátaposnia a karácsonyi asztal alatt.
A skandináv országok sem mentesek a számunkra furcsaságoktól. Norvégiában úgy tartják, hogy a karácsony a gonosz szellemek és boszorkányok éves eljövetelét is jelenti, ezért meg is teszik a kívánatos intézkedéseket. Minden család, mielőtt aludni tér, elrejti a seprűket a házban, hogy a kibabráljanak a hívatlan vendégekkel, és megfosszák őket a legfőbb közlekedési eszközüktől.
Guatemalában úgy vélik, az ördög a lakás sötét, koszos sarkaiban lakozik, ezért az ünnepet megelőző héten szorgos takarításba merül a család minden tagja, hogy otthonuk minden négyzetcentimétere csillogjon-villogjon, ha eljön a nagy nap.
Az összegyűjtött szemetet nem dobják ki, hanem az udvar közepére egy kupacba hordják, majd ráültetnek egy ördögalakot, és elégetik. Ez azt jelenti, hogy megsemmisítenek minden rosszat, ami abban az évben történt, hogy tiszta lappal vághassanak neki a soron következőnek.

Olaszországban több ezer embert menekítettek ki egy erdőtűz miatt

Vádat emeltek a londoni késeléses támadás elkövetője ellen

Az Egyesült Államok nemzetközi kezdeményezést indít a Hormuzi-szoros zavartalan hajózhatóságának érdekében

Ausztráliában összecsapások törtek ki egy őslakos kislány halála után

Emelték a terrorellenes készültség szintjét Nagy-Britanniában

Cristiano Ronaldo 970 gólnál tart

Ismét izraeli légicsapás érte Dél-Libanont, többen meghaltak

Erdőtűz pusztít Graz közelében

Thaiföldön őrizetbe vettek egy nőt, aki indiai csillagteknősöket próbált kicsempészni az országból

Többen meghaltak egy Líbia partjainál napokig sodródó hajón

Repülőgép csapódott egy hangárba, videón a halálos tragédia

12 éves lánnyal szexelt egy tanárnő, megrázó részletek derültek ki viszonyukról