
200 kilométer per órával menekült egy audis a rendőrök elől
Az eset Floridában történt szerdán, amikor egy szolgálatban lévő postás a város legforgalmasabb útján megpillantott egy meztelen kisgyereket – írta meg a Crime Onilne.
A dolgozó azonnal értesítette a hatóságokat, akik kiérkezésükkor riasztották a mentőket, ugyanis a homokkal borított pici teste tele volt karcolásokkal, zúzódásokkal és az orra is vérzett.
Amíg a gyermeket kórházba szállították a szakemberek, addig a rendőrök elkezdték felkutatni a kis „Maugli” szüleit a közeli lakásokban. Kis idő múlva találtak is egy otthont két nyitott ajtóval, koszos pelenkákkal, autóülésekkel az udvaron, babakocsival a verandán.
Az egyenruhások bekopogtattak. Miután nem kaptak választ bementek az épületbe, ahol találtak egy szülőpárost és egy csecsemőt.

Fotó: Marion Megyei Seriff Hivatala
A szülők elmondták a rendőröknek, hogy a kisgyermek a 33 éves Qualinda Robinson, a lakás másik lakója felügyelete alatt áll. Mivel Robinson nem volt otthon, így a rendőrök telefonon értesítették, hogy megtalálták a gyermekét. A nő azonnal haza indult, majd a helyszínen magyarázkodni kezdett. Azt mondta, hogy SMS-t írt a házban lakó másik anyának, hogy kimegy a boltba, de azt nem ellenőrizte, hogy gyermekét addig is felügyeli-e valaki.
Robinsont letartóztatták, gyermeke elhanyagolásával vádolták, azonban csütörtökön kettőezer dolláros óvadék (közel 766 ezer forint) ellenében szabadlábra helyezték.
Címlapfotó illusztráció (Shutterstock)

200 kilométer per órával menekült egy audis a rendőrök elől

Többen meghaltak lavinákban Salzburg térségében

Fejbe lőtte apját egy 11 éves kisfiú, mert elvette videójátékát

Tízéves gyereket erőszakolt meg és ejtett teherbe egy migráns

Ursula von der Leyen: erőteljesen és kitartóan kell támogatni Kijevet

3 méteres hó lepte el az autókat, házakat, megbénított mindent - videóval

Kalapáccsal verte agyon laktótársát egy nő, majd napokig élt a holttesttel

Vészhelyzet után, Földet ért a Crew–11 legénysége

Halálra verte feleségét és anyósát egy férfi, közös gyermeküket elrabolta

Az egész ukrán politikai elit érintett a korrupciós botrányban, kenőpénzzel fotózták le Julia Timosenkót

Trump szerint Zelenszkij akadályozza a békét, nem Putyin

Lesújtó részletek: Több rendőr is megsérült szerda reggel