
Hússzor megkéselte a közös lakásukból elköltöző nőt
A Vállaj és Csanálos közötti átkelőn próbált meg átjutni a magyar-román határon az a 19 éves férfi, aki kábítószert is szeretett volna magával vinni keleti szomszédunkba – számolt be a Digi24.
A fiatal egy román rendszámú kocsival érkezett. A határőrök alaposan átvizsgálták az autóját, és még Cora nevű drogkereső kutyájukat is bevetették. Ekkor derült ki az egyenruhások számára, hogy a sofőrnél 275 gramm pszichoaktív van, amit ötletesen, egy karácsonyi manópapucsba rejtett.
A kísérlet nem mindennapinak, ellenben gyengének bizonyult, a férfit őrizetbe vették, illetve harminc napra előzetes letartóztatásba helyezték, a kábítószert pedig szakértői vizsgálatra küldték Szatmárnémetibe.

Hússzor megkéselte a közös lakásukból elköltöző nőt

Elege lett abból, ahogy ránéz, ezért megölte a volt élettársát

Rendkívüli helyzetet hirdettek, miután három ház porig égett egy településen

Felfoghatatlan tragédia: Két hónapos csecsemő halála miatt indult nyomozás

Felrobbant egy elektromos roller a lakásban, megégett a tulaj

Kútba zuhant egy nagymuzsalyi nő, fotókon a rémisztő baleset helyszíne

Elfogyott az üzemanyag – átmeneti fennakadások az olasz légi közlekedésben

Egy átlagos kiszállításból óriási támogatás lett – közel 15 milliót kapott a futár

„Jó barátom, Orbán Viktor” – örömmel érkezik Budapestre JD Vance

XIV. Leó pápa: a keresztények igazságát gyakran álhírek homályosítják el

Halálos tragédia, lezuhant egy gyermek a negyedik emeletről

Farkasokhoz mászott be egy baba az állatkertben, míg a szülei telefonoztak