
Zelenszkij minisztere menti a vagyonát, amerikai ingatlanokat vásárol
A laoszi rendőrség 8 embert tartóztatott le egy tömeges metanolmérgezéssel kapcsolatban, ami összesen 6 turista halálát és 10 másik súlyos megbetegedését okozta – írta kedden a Metro.
Információk szerint a több évtizede turisták paradicsomává vált Vang Vieng egyik hotelének bárjában a vendégek házi készítésű alkoholt fogyasztorrak, amely metanolt is tartalmazott.
A turisták ezt követően lettek rosszul, néhányuk életét pedig már nem lehetett megmenteni.
Jelentések szerint a mérgezésben többek között egy 28 éves ügyvédnő, két 20 év körüli dán nő és egy 56 éves amerikai férfi is életét vesztette.
Információk alapján az ügy részletei egy héttel azután derültek ki, hogy két ausztrál nő november 13-án megbetegedett.
A hatóságok most letartóztatták a szálló 8 munkatársát, vádat azonban még nem emeltek ellenük.

Zelenszkij minisztere menti a vagyonát, amerikai ingatlanokat vásárol

XIV Leó pápa: a vértanú Szent István hite erősebb volt a fegyvereknél

Szíriában többen meghaltak egy alavita mecsetben elkövetett robbantásban

Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony áradásokkal, villámáradásokkal, földcsuszamlásokkal

XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak

Meghalt John Robertson kétszeres BEK-győztes skót labdarúgó

Lezuhant egy cseh turistákat mentő helikopter a Kilimandzsárón, öten meghaltak

Felgyújtottak Ausztráliában egy hanukát üdvözlő transzparenssel díszített autót

Százezrével veszik nyoma fegyvereknek Ukrajnában, a háborús maffia bizniszel és gazdagodik

Az amerikaiak bekeményítettek: beutazási tilalmat rendeltek el öt európai, köztük egy volt EU-s tisztségviselő ellen

Még a nagypapákat is besorozzák Finnországban

Durva szigor jön a katonai szolgálattal kapcsolatban Németországban