
Megölte 9 éves fiát, majd magával is végzett egy férfi
A spanyol hatóságok arra kérték szombat reggel a Barcelonától 48 kilométerre délre fekvő Vilanova i la Geltrú városka és még négy másik település lakóit, hogy ne hagyják el otthonukat, és zárják be az ablakokat. A gázfelhő egy ipari üzemben keletkezett tűz következtében került a szabadba - közölték a hatóságok. A tűzben senki nem sérült meg - tették hozzá. A veszély azonban néhány óra elteltével elmúlt, így a korlátozást feloldották.
A Reuters hírügynökség tudósítása szerint a szóban forgó üzemben medencetisztító szereket gyártanak. A tűz hajnali 2 óra 20 perckor keletkezett.
Jorge Vinuales Alonso, az üzem tulajdonosa a helyi Rac1 rádiónak elmondta, hogy a klórgáz nehezen gyullad be, de ha begyullad, akkor a tüzét nagyon nehéz eloltani. Elképzelhető, hogy a tüzet egy lítium akkumulátor okozta - tette hozzá első feltételezéseként.
Egy időre a környékbeli közlekedést is leállították a hatóságok.
MTI

Megölte 9 éves fiát, majd magával is végzett egy férfi

Megsütötte barátnője agyát és megitta a vérét egy fiatal

Videón a filmbe illő ékszerbolti rablás, hat fős maszkos banda csapott le

Ukrajna újabb 1 milliárd eurót kér az európaiaktól, hogy idén belepumpálja a háborús gépezetbe

Pelenkacsere közben súlyosan bántalmazta barátnője gyermekét

Háborúpárti EU: csak akkor lehet béke, ha Putyint elítélik háborús bűnökért

14 évesnek adta ki magát, meztelen képeket csalt ki gyerekektől

Zelenszkij hamarosan bejelentheti a lemondását

Donald Trump szerint van esély a békére Ukrajnában, de a korrupciós ügy nem segít ezen

Az ukrán győzelem olcsóbb, mint az orosz Európában egy tanulmány szerint

Gyermekek is vannak a kaliforniai lövöldözés áldozatai között

Többen megsérültek a népszerű DJ koncertjén a legendás klubban