
Putyin: Oroszország nem akar háborút Európával, de kész azonnal harcolni, ha megtámadják
Az arab ország hatóságai felszólították a vörös-tengeri kikötő lakosait, hogy maradjanak otthon és zárják be az ablakokat. A legközelebbi lakott terület a kikötőtől 25 kilométerre található. Egyelőre nem tudni, hogy pontosan milyen gáz szivárgott ki.
A Petra jordániai hírügynökség tájékoztatása szerint a tartály szállítás közben sérült meg. Az állami televízió Twitter-oldalán közzétett egyik felvételen a tartályt lehet látni, ahogyan leszakad a csörlőről és az egyik hajó fedélzetének csapódva sárgás gáz kezd terjedni a levegőben, miközben az emberek próbálnak minél messzebb kerülni.
Az al-Mamlaka jordániai televízió úgy tudja, 199 sérültet kezelnek kórházban. A polgári védelem közölte, hogy vegyvédelmi alakulatok még a szivárgás elállításán fáradoznak. Az állami tévé hozzátette, hogy repülőgépeket is küldtek evakuálásra a városba. Biser Haszavni jordániai miniszterelnök szintén Akabába indult. A kormányfő a belügyminiszter vezetésével munkacsoportot hozott létre a történtek kivizsgálására.
Akaba a Vörös-tenger északi csücskén található, átellenben az izraeli Eilat városával. Mindkét város népszerű a turisták körében. Egyelőre nincsenek értesülések arról, hogy a gázszivárgás érintette volna az izraeli várost is.
MTI

Putyin: Oroszország nem akar háborút Európával, de kész azonnal harcolni, ha megtámadják

Ursula von der Leyen az elmúlt évtizedek legnagyobb korrupciós botrányával néz szembe

Élve temettek el egy nőt az első randin, kiderültek a részletek

Meccs közben meghalt egy szurkoló

Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően

Mongólia egyes részein mínusz 43 Celsius-fokot mértek hajnalban

Az emberrablók az ukrán fővárosban akcióztak - Videó

Puszta kézzel verte szét az apa a kényszersorozók kocsiját - Videó

Ismert sportoló fia a keddi baleset áldozata, kritikus állapotban szállították kórházba

Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően

Megölte 9 éves fiát, majd magával is végzett egy férfi

Megsütötte barátnője agyát és megitta a vérét egy fiatal