
A német fiatalok a szabadságuk korlátozásától tartanak
Az eset még 2022 februárjában történt az amerikai Utah államban, Salt Lake City városában, amikor a Granite School District egyik iskolabuszának sofőrje menet közben felgyújtotta a járművet – írta meg a Crime Online szerdán.
Az 58 éves Michael Austin Ford ezzel a saját, és a buszon utazó 42 diák életét is veszélyeztette, kizárólag akkor állt meg, amikor a gyerekek már köhögtek a füsttől.
A fiatalok szerencsére komolyabb sérülések nélkül megúszták, a férfi azonban súlyos büntetésre számíthat.
A nyomozás során ugyanis kiderült, hogy a sofőr egy 2001 vagy 2002-es, illetve egy 2016-os és egy 2017-es tűzesetben is érintett volt. Mi több, a 2022-es gyújtogatást követően, a vizsgálati szakasz idején másik két bűncselekményt is elkövetett.
Ezek mellett az ítélethozatalkor súlyosbító tényező lehet az is, hogy pár nappal az iskolabuszos incidens előtt a jármű biztonsági kameráját is megpiszkálta, hogy az ne rögzítse tettét.
A bírósági tárgyalást április 29-ére tűzték ki.
Az ügy vizsgálata még folyamatban van.
Címlapfotó: KSL News hivatalos YouTube-csatornája

A német fiatalok a szabadságuk korlátozásától tartanak

Németországban és Ausztriában egyre biztosabbak benne, hogy ki nyeri meg a választásokat Magyarországon – sajtóhír

Donald Trump kéthetes tűzszünetet jelentett be

Most a történelem legsúlyosabb energiaválságát okozza, de hosszú távon pozitív hatása is lehet az iráni háborúnak

Borzalmas tragédia egy építkezésen: összedőlt a daru, egy ember meghalt

Hússzor megkéselte a közös lakásukból elköltöző nőt

Elege lett abból, ahogy ránéz, ezért megölte a volt élettársát

Rendkívüli helyzetet hirdettek, miután három ház porig égett egy településen

Felfoghatatlan tragédia: Két hónapos csecsemő halála miatt indult nyomozás

Felrobbant egy elektromos roller a lakásban, megégett a tulaj

Kútba zuhant egy nagymuzsalyi nő, fotókon a rémisztő baleset helyszíne

Elfogyott az üzemanyag – átmeneti fennakadások az olasz légi közlekedésben