
Késsel megsebesítettek több nőt a párizsi metróban
Bár nem bővelkedett izgalmakban a vasárnapi Forma 1-es azerbajdzsáni futam, a lapos, egysíkú verseny utolsó körében mégis sok szurkoló felpattanhatott a székéről.
Esteban Ocon a viadal legutolsó körében döntött úgy, hogy kiáll friss gumikért, hiszen az Alpine francia pilótája addig nem teljesítette a kötelezően előírt kerékcserét.
Mikor a kék autó megérkezett a boxutcába, a helyszínen lévőktől a tévénézőkig, mindenkiben megfagyhatott a vér.
Fotósok lepték el ugyanis a pályát, akik már a dobogósok érkezésére és a díjátadó ceremóniára készültek. Nem számítottak már egyetlen pilóta kiállására sem, holott a verseny még tartott, és tudvalevő volt, hogy Oconnak még be kell jönnie egy garnitúra gumiért, különben kizárnák a versenyből.
A versenytempóval érkező francia elől az utolsó pillanatban ugrált el a beözönlött tömeg.
A szervezői szarvashibával kapcsolatban a Nemzetközi Automobil Szövetség vizsgálatot indított – tudatta a leintés utáni közleményében a szervezet.

Késsel megsebesítettek több nőt a párizsi metróban

Több mint 50 autó ütközött össze egy tömegbalesetben Japánban, sokan megsérültek

Négy ember meghalt egy görögországi lavinában

Izraelben két embert megölt egy palesztin merénylő

Zelenszkij minisztere menti a vagyonát, amerikai ingatlanokat vásárol

XIV Leó pápa: a vértanú Szent István hite erősebb volt a fegyvereknél

Szíriában többen meghaltak egy alavita mecsetben elkövetett robbantásban

Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony áradásokkal, villámáradásokkal, földcsuszamlásokkal

XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak

Meghalt John Robertson kétszeres BEK-győztes skót labdarúgó

Lezuhant egy cseh turistákat mentő helikopter a Kilimandzsárón, öten meghaltak

Felgyújtottak Ausztráliában egy hanukát üdvözlő transzparenssel díszített autót