2026. május 18. hétfő, Alexandra, Erik
14°C Budapest

Menekülés közben lezuhant egy betörő a VI. kerületben, félelmetes eset történt szombat este

Thrillerbe illő jelenet játszódott le Budapest VI. kerületében szerdán, amikor egy férfi téglával betörve próbált kifosztani egy lakást. A rendőrök még tetten érték a helyszínen, ahol azonnal menekülésbe kezdett. Az elkövető végül életveszélyes sérülésekkel került kórházba.
Tenyek.hu
2025. szeptember 21., vasárnap 11:16
Vágólapra másolva!

Zuhanással ért véget egy betörés szeptember 17-én, szerda este Budapest VI. kerületében – számolt be szombaton a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A rendőröket egy szomszéd riasztotta, miután hangos üvegcsörömpölésre és riasztó hangjára lett figyelmes a társasházban. Az egyenruhások 19 órakor érkeztek a helyszínre.

A második emeleti lakásban tetten értek egy férfit, aki téglával betört ablakon keresztül mászott be, és még javában kutakodott, majd a fürdőszoba ablakán keresztül próbált menekülni.

A férfi egy klímaberendezés kültéri egységére mászott rá, de az nem bírta a súlyát, és leszakadt. Az elkövető ezt követően a mélybe zuhant, a mentők életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba. Állapota miatt egyelőre nem tudták kihallgatni.


Nyitókép: Budapesti Rendőr-főkapitányság Facebook-oldala

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk