
Gulyás Gergely feljelenti a Tiszát hazugságkampány miatt
Magyar Péter a közösségi oldalán kommentálta, hogy a Fidesz több európai konzervatív párttal megalapította a Patrióták Európáért szövetségét, és a várakozások szerint hamar az EP legnagyobb frakciójává válhat.
A TISZA Párt vezére úgy fogalmazott, hogy „olyan ez, mint amikor egy klubba se hívnak meg, ezért sértődötten alapítasz egy sajátot, és azt bizonygatod, hogy a tiéd a legnagyobb”.
Menczer Tamás a Mokkában reagált Magyar Péter szavaira, és rámutatott egy fontos különbségre. Elmondta, vannak, akik alapítanak egy klubot, majd csatlakoznak hozzájuk, és vannak olyanok, akik egy egészen másféle klubban „pocsolyarészegen, fiatal lányok lábai között csúszkálnak”.
A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója szerint ez a viselkedés már egy 16 évestől is kellemetlen, nemhogy egy felnőtt, többgyerekes családapától, aki miniszterelnök akar lenni.
Tehát vannak ilyenek, akik országot vezetnek, és vannak olyanok, akik az orrukon csúszkálnak
– fogalmazott Menczer Tamás.

Gulyás Gergely feljelenti a Tiszát hazugságkampány miatt

Orbán Viktor lefektette a szabályokat: Magyarországgal nem érdemes kötözködni

Nevetséges kérdésekkel támadták le Orbán Balázst a balos újságírók – videó

Izrael újabb iráni vezetőt likvidált, bombatámadásban meghalt a Forradalmi Gárda szóvivője

Szentendrén várja az embereket Orbán Viktor, folytatódik az országjárás

Orbán Viktor: Az első csatát megnyertük. A második csata április 12-én lesz

Szerbia a magyarok mellett, ha kell fegyverrel is megvédik az érdekeinket

Egyre idegesebb az ukránpárti sajtó, nem áll jól Zelenszkij jelöltjének a szénája - Videó

Már nem is titkolják: a Zelenszkij által kitüntetett ukrán politikus Budapesten kampányol a Tisza mellett (VIDEÓ)

Kristersson: Soha nem látott támadás érte Orbánt Viktort az EU-csúcson

Már nem is titkolják: a Zelenszkij által kitüntetett ukrán politikus Budapesten kampányol a Tisza mellett - VIDEÓ

Kétarcú Brüsszel: így háborognak az uniós vezetők Orbán Viktor vétója miatt, de Zelenszkij zsarolásáról hallgatnak