
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
"Magyar Péter ugyanis megint magyarázkodik. Most azt mondja, hogy neki nincs is köze a nyugdíjasok halálát váró, kívánó Raskó Györgyhöz" - hívta fel a figyelmet Menczer Tamás.
Mint hozzátette: ezzel szemben az igazság az, hogy maga Raskó vallotta be, hogy szorosan együtt dolgoznak Magyar Péterrel, hiszen segít neki a politikusok kiválasztásában.
Ennek alátámasztására Menczer Tamás a videóban bejátszotta Raskó György egy sajtónyilatkozatát. Ebben az agrárközgazdász, Antall József kormányának földművelési minisztériumi államtitkára egy interjú keretében azt mondja: "a kiválasztás nem egy egyszerű dolog, ott van felelőssége az embernek, hogy végül is kit ajánl".
A riporter azon kérdésére, hogy: "miután többször használta már a többes szám első személyt, ezek szerint ön is részt vesz a kiválasztásban?" - úgy válaszolt: "hát nyilvánvaló, hogy én is gyűjtöm össze és látom azt, hogy kik lehetnek azok, akik ezt a munkát majd a Tisza Pártban elvégzik" - hallható a videóbejegyzésben.
MTI

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár