
Kénytelen volt elismerni a Kyiv Post: Orbán Viktor mindent megszerzett, amit akart
Menczer Tamást a békemeneten kérdezték a Fidesz kommunikációjában megjelenő atomháború-fenyegetettséggel kapcsolatban. A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója tisztázta: nem a Fidesz kommunikációjában kerül elő ez a téma, hanem például a francia elnök kommunikációjában.
Emmanuel Macron francia elnök többet és nagyobb természetességgel beszél atombombákról és atomfegyverekről, mint mi arról, hogy igyunk egy pohár vizet
– hangsúlyozta Menczer Tamás. Jelezte: nem ők azok, akik erről beszélnek.
Mi azt mondjuk, hogy ne legyenek atombombák. Ne küldjünk katonákat, és ne akarjanak atombombákat bevetni
– mondta a kommunikációs igazgató. Hozzátette: ők csak elutasítóan beszélnek róla.
A francia elnök és a háborúpártiak támogatják ezeket, őket kell legyőznünk 9-én, Magyarországon a háborúpárti baloldalt, a többi országban pedig a nemzetközi háborúpárti erőket. Ezután novemberben a béketeremtésre kész és képes Trump elnöknek kell nyerni Amerikában.
Ha ez a két feltétel teljesül, akkor ezt a háborúba tartó hajót meg tudjuk fordítani.
– emelte ki Menczer Tamás. Hozzátette: mindkettő fontos. Nekünk itt kell választást nyernünk, Donald Trumpnak – aki békepárti – meg Amerikában.
Forrás: Magyar Nemzet / Borítókép: MTI/Lakatos Péter

Kénytelen volt elismerni a Kyiv Post: Orbán Viktor mindent megszerzett, amit akart

Orbán Viktor támogatási akciótervet jelentett be

Kifejezte háláját a szociális dolgozók felé Szentkirályi Alexandra

Irigykednek Európa vezetői, Orbán Viktor olyan sikereket ért el Washingtonban, amelyekre ők nem voltak képesek

Ukrán újságíró: Zelenszkij három korrupt politikussal állított be Trumphoz

Magyarország kíméletlen belga ellenfele korrupciós ügy miatt került a vádlottak padjára

Francia lap: Orbán Viktor washingtoni győzelme hatalmas arcul csapás az EU-nak

Orbán Viktor: Ameddig Magyarországnak nemzeti kormánya van, addig a Migrációs Paktumot nem hajtjuk végre

Szentkirályi Alexandra alaposan kiosztotta a botmixeres Cseh Katalint és az egyházakat támadó Barabás Richárdot

Brüsszelben azzal számolnak, hogy a Tisza győzelmével elhárul az akadály Ukrajna uniós csatlakozása elől

Orbán Balázs szerint a washingtoni megállapodás történelmi siker, de most meg is kell védeni

Orbán Viktor üzent a nyugdíjasoknak