
Orbán Balázs: Az európai vezetők többé nem a béke feltételeit keresik
Menczer Tamás arra reagált, hogy Kollár Kinga, a Tisza Párt európai parlamenti képviselője az EP költségvetési bizottságában elmondott beszédében hatásosnak nevezte a jogállamisági mechanizmust, amely következményeként körülbelül 21 milliárd eurónyi forrást felfüggesztettek, és pozitívnak nevezte, hogy a magyarok romló életszínvonala erősíti az ellenzéket.
Menczer Tamás azt mondta, senki ne gondolja, hogy ezek Kollár Kinga magángondolatai, "amit ő elmondott, azt ő a főnökétől hallotta, tehát az én válaszom az, hogy aki ezt mondja, az Brüsszel Péter, a Tisza Párt vezetője".
A Fidesz politikusa úgy fogalmazott: Brüsszel Péter nem a magyarok barátja, hanem Brüsszel barátja, és azt csinálja, amit Brüsszelben mondanak neki, és ott köt szövetséget Magyarország ellen, tehát ezek hazaárulók, Brüsszel Péterrel az élen.

Fotó: Menczer Tamás hivatalos Facebook-oldala
Menczer Tamás hangsúlyozta: el kell tűnniük a közéletből.
Menczer Tamás szerint az a kérdés, hogy a magyar emberek melyik közösséget akarják: aki értük harcol, vagy aki elárulja őket.
Kitért arra is, soha nem gondolta volna, hogy a hazaárulási versenyt Gyurcsány Ferenc és a Momentum mellett meg lehet nyerni, de tévedett, a Tisza Párt ezt a versenyt megnyerte.
Továbbgondolva ezt nem is tartotta meglepőnek, mert "a Tisza Pártot egy olyan ember vezeti, aki elárulta a saját családját a saját politikai karrierje érdekében, elárulta a feleségét, három gyereke anyját, aztán elárulta a barátait is, és most a hazáját árulja".
Menczer Tamás azt mondta: látják ezt, meg fogják védeni az országot és a magyar embereket a hazaárulóktól és brüsszeli főnökeiktől. Újra felszólítom őket, hogy takarodjanak a közéletből - tette hozzá.
A Fidesz politikusa szerint a Tisza Párt és Brüsszel szövetségének, másképp fogalmazva, a Tisza Párt árulásának, egész Magyarország megfizetné az árát, a brüsszeli segítség nincs ingyen.
"Akarjuk-e Ukrajnát az Európai Unióba, akarjuk-e a háború folytatását, akarjuk-e, hogy magyar katonák menjenek Ukrajnába, mert ezzel a párttal ez jár. És akkor még bevándorlásról, 13. havi nyugdíjról, családtámogatásról és egyebekről nem is beszéltem" - fejtegette Menczer Tamás.
A műsorban azt is kérte, hogy vegyen részt mindenki a véleménynyilvánító szavazáson Ukrajna uniós csatlakozásáról.
Forrás: MTI

Orbán Balázs: Az európai vezetők többé nem a béke feltételeit keresik

Kocsis Máté: Hogy tessék? - Videó

Orbán Viktor: A pénznek jobb helye van az Alföldön, mint a ripityára lőtt Donbaszban

Lázár János: megdöbbentő, hogy egy bíró úgy dönt, hogy betilja az igazságot

Menczer: a Tisza az árakat felnyomná, a rezsicsökkentést meg elvenné

Magabiztos Fidesz előny, nyílik az olló a kormánypártok és a Tisza Párt között

Orbán Viktor: újabb fontos pillanat az országépítésben

A harmadik világháború előszobájában vagyunk - videóval

Orbán Viktor: Ha egy országnak nagy a szíve - videóval

Magyar Péter és a Tisza Párt kettős mércéje: pride igen, Bors nem

Orbán Viktor szívmelengető gesztust tett: 80 ezer ember kereste a kisfiút, aki eltűnt a tömegben

Hidvéghi Balázs: Magyar Péter elhallgattatna mindenkit, aki beszélni mer a Tisza megszorító csomagjáról